Dicséretek

A hegyek és a völgyek énekeljék feltámadásodat Krisztus!

Tanulmányok

Folyamatban

2011. május 31., kedd

Holt cselekedetek

János 6:24-29
Ekkor megkérdezték tőle: “Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgokat cselekedjünk?” (János 6:28)
A történelem során az emberiség folyamatosan kereste annak módját, hogy Istennek tetsző módon cselekedjen. Minden ember rendelkezik Isten valóságának ismeretével a belsőjében (Róma 1:18-20.), és azzal a vággyal is, hogy helyes viszonyban legyen Vele. Azonban, ahogy ezek a zsidók is, csak kevesen értettek egyet az Úrral abban, hogy milyen módon érhetik el ezt. Hajlandóak voltak arra, hogy valamit megcselekedjenek üdvösségük érdekében,  de nem voltak hajlandóak arra, hogy alárendeljék az életüket Jézusnak, mint Úrnak és elfogadják az üdvösség ajándékát Tőle.

Jézus fenyegetést jelent a vallás számára



Máté 16:1-4
A farizeusok és a szadduceusok odamentek, hogy kísértsék õt: kérték, hogy mutasson mennyei jelt nekik. (Máté 16:1)
A szadduceusok egy zsidó szekta volt (Apcsel 5:17), amely mind politikai, mind vallási kérdésekben szemben állt a népszerűbb farizeus tanítással és politikai hitrendszerrel.A szadduceusok elvetették a farizeusok szóbeli hagyományát, amely óriási terhet jelentett a törvénykezésben, ehelyett kizárólag az írott törvényt fogadták el. Az Igéből ismerjük, hogy hitük szerint nem volt feltámadás, sem angyalok, sem szellemek. (Apcsel 23:8.)

Május 31. Pünkösd Vasárnap
Vigyázzatok, testvéreim, senkinek ne legyen közületek hitetlen és gonosz szíve, hogy elszakadjon az élő Istentől.
Sőt buzdítsátok egymást minden egyes napon, amíg tart a ma, hogy meg ne keményedjék közületek valaki a bűn csábításától.
Zsidók 3:12-13, Ezek a szavak ráébresztenek minket arra, hogy a bűn  megkeményíti a szívet, és mind már írtuk a legnagyobb bűn a hitetlenség. Az élő Istent pedig a bűn választja el az embertől.

Mert amikor ezt mondja az Írás: " Ma, ha az ő hangját halljátok, ne keményítsétek  meg a szíveteket, mint az elkeseredéskor,"
Zsidók 3:15, Pál arra céloz, hogy amikor Isten megkönyörült népén és a szolgaság helyett , kimentette népét  Egyiptomból, azok a nehézségeket nem tűrve fellázadtak. De a ma emberének is szól ,Isten hallatja hangját ma is, és ha hallják figyeljenek rá. Érdekes dolog, hogy mi mindenre figyelnek az emberek, reklám, tv sorozatok, filmek, mindenféle okult tudomány, barátok, stb, de ha Istent emlegetjük megrémülve, vagy büszkén elutasítják. Volt olyan élményem, hogy egy ismerősömnek van egy beteg kollégája és mindjárt felajánlottam Isten segítségét, szóljon neki nagyon szívesen elviszem gyülekezetünkbe és imádkozunk érte. A reakció nevetséges és egyben szánalmas volt. Nem is hallotta meg amit mondtam, azt válaszolta: - én minden embernek tisztelem a hitét de én nagyon boldog vagyok így ahogy vagyok. Nem is őt hívtam, de a gonosz a figyelmét teljesen elvette.
Annyit mondtam neki: - ennek örülök de te boldogan menetelsz majd a pokolba, ha nem térsz meg. Isten általunk is szólhat, vagy a médián keresztül, vagy cikkeken át, bárhogyan de nem figyelnek rá.
Kérjük a Szentlélek erejét munkánkra és tagadjuk meg a gonosz minden hatalmát.

Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. Aki pedig a szíveket vizsgálja tudja, mi a lélek gondolata, mert Isten szerint jár közben a megszenteltekért.
Róma 8: 26-27,
 
Isten és a Szentszellem szoros kapcsolatban van egymással. És ahogy az ige mondja fohászkodik értünk és esedezik értünk szüntelen. Mert ő tudja mit akarunk és segít nekünk imádkozni, hisz ki az aki legjobban ismeri a mi testünkbe zárt lelkünket ha nem ő aki bennünk lakozik. Kérjük az ő segítségét, hogy imáink legyenek erőteljesek, hittel teljesek, igazak, és hathatóak, hogy tudjunk a megtéretlenek felé szolgálni.
 
Május 30. Szombat
És az én Lelkemet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolataimban járjatok és az én törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek.Ezékiel 36:27,
Ezékiel Krisztus előtt 600-ban élt és Isten kijelentette neki hogy az ő választottjainak adja Lelkét, vagyis a Szellemét. Ezékiel próféta leírta és ezek nekünk ma emberének jó bizonyság, hogy Isten tervébe minden ember szerepel, csak engedelmesnek kell lennie.

Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Akik Krisztusba
keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra. Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban. Ha pedig Krisztuséi vagytok, Ábrahám utódai vagytok, és ígéret szerint örökösök.
Galata 3:25-29, A hit és a hozzá rendelt cselekedet az ami Krisztusiakká tesz minket. A hit és a bemerítkezés, vagy a keresztelés, amit felnőtt fejjel saját akaratunkból teszünk meg, és a törvény betartása.
Az, hogy" Krisztust öltöttétek fel " vagyis a Szent Szelleme bennünk lakozik. Dicsőség Istennek, hogy ő nem személyválogató, hanem kiterjesztette kegyelmét minden ember számára. Így aki elfogadja Fiát, mint megváltót az örökös is, vagyis fiú.

Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldötte Fiának Lelkét (Szellemét) a mi szívünkbe, aki ezt kiáltja : "Abba, Atya!" Úgyhogy már nem vagy szolga, hanem fiú, ha pedig fiú, akkor Isten akaratából örökös is.
Galata 4:6,
 
Az a bennünk lakozó Szellem kiáltja Abbá Atya, ami azt jelenti (Apácska Atya). Milyen kedves, szerető, becézés ez.
Ha Isten Szelleme nem munkálkodna, itt a földön elképzelni sem lehetne, milyen nyomorúságos lenne az élete az emberiségnek. A gonosz teljesen a hatalmába kerítené az emberiséget.
Köszönjük Atyánk, hogy Fiad Szellemét ajándékoztad az emberiségnek és ezt ünnepeljük minden év Pünkösdjén. Gondoljunk erre az ajándékra, ami Fentről jött, a mennyek Urától.
 
Május 29. Péntek
De az Úr angyala éjszaka megnyitotta a börtön ajtaját, és kivezette őket, és ezt mondta nekik." Menjetek, álljatok fel a templomban, és hirdessétek a népnek ennek az életnek minden beszédét."
A Főpap és egész kísérete irigy volt az apostolokra, és őrizetbe vették őket.

Apcsel 5:19-20,

Az ige hirdetése maga az élet, így mondta az angyal. Mert aki hallja, az megszabadul, és élete lesz.
A tanítványok engedelmesen meg is tették és tanítottak a templomban. A nagytanács börtönbe vetette őket. de érdekes mód amikor reggel kinyitották az ajtót , nem volt a cellában senki. Pedig az őrök a helyükön álltak.

De valaki odament és jelentette nekik: " Íme, azok a férfiak, akiket börtönbe vetettetek, ott állnak a templomban, és tanítják a népet."
Apcsel 5:25,
Bevitték őket a nagytanács elé és megkérdezték tőlük, hogyan merik a népet tanítani mikor megtiltották nekik. de ők így feleltek.

"Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek."
Apcsel 5:29,
 
Igen Atyánk, engedelmes szívvel akarunk téged szolgálni. Nyisd meg a szánkat Jézus amikor a megfelelő helyen vagyunk, és adj nekünk a Szellemed segítségével a megfelelő beszédet, hogy  értsék az emberek a te igédet. Add, hogy a gonosz ne homályosítsa el szemüket, értelmüket. Nyíljon meg a szemük a te Szellemed által.

Május 28. Csütörtök
Az apostolok által sok jel és csoda történt a nép között. Mindnyájan a Salamon csarnokában
tartózkodtak egy akarattal, de mások közül senki sem mert hozzájuk csatlakozni. A nép azonban
magasztalta őket. Az Úrban hívők száma egyre növekedett, férfiak és nők tömegével. A betegeket is
kivitték az utcákra, ágyakra és fekvőhelyekre tették le őket, hogy ha arra jár Péter, legalább az árnyéka vetődjék rá valamelyikükre. Összejött a Jeruzsálem körüli városok népe is, hoztak betegeket és tisztátalan lelkektől gyötörteket, s ezek mind meggyógyultak.
Apcsel 5:12-16, 
Rendkívül fontos az a szó és cselekedet, hogy" egy akarattal." Ebben a szóban benne van, hogy a gondolataik egyek voltak és tiszták. Nem volt széthúzás, kritizálás, harag és így nem tudott a gonosz rést ütni közéjük, hanem a Szent Szellem munkálkodott bennük és osztotta az ajándékokat. Azt írja az ige "de mások közül senki sem mert hozzájuk csatlakozni". A Szellem ereje és Jézus vére úgy befedezte őket, hogy aki nem értett egyet velük, vagyis kételkedett, vagy bűnös útjáról nem akart megtérni, vagy a gonosz akarta ellenük használni, esélye sem volt közéjük menni, mert nem mert közéjük menni. Nem volt bátorsága, a gonosznak nem volt ereje, hogy az ilyen embereket használja ellenük. A gyülekezet pedig nőt! Megtörtént amit Jézus mondott. Nagyobbakat is tesztek mint én, mert hozzá is kivitték a betegeket, hogy  ha csak a ruhája szegélye hozzá ért valakihez  meggyógyultak.  De mit ír az ige: Péter árnyéka is gyógyított, a közelsége. Csodálatos volt az az erő ami belőlük áradt.

Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel.
Márk:16:19, 
Ez akkor történt amikor Jézus elbúcsúzott tőlük és felemelkedett a mennybe.Ez egy ígéret volt ami be is teljesedett hit, és engedelmesség által.

Isten pedig velük együtt tett bizonyságot jelekkel, csodákkal, sokféle erővel és a Szentlélek ajándékaival, amelyeket akarata szerint osztott szét.
Zsidók 2:4, 
Urunk várjuk a te Szellemed erejét és ajándékait. Tégy minket méltóvá erre.Formálj minket és tégy alkalmassá minket minden jó cselekedetre.
Május 27. Szerda
Pétert a nagytanács elé vitték de ott is magabiztosan beszélt, ő aki írástudatlan egyszerű ember volt.

Ekkor Péter megtelve Szentlélekkel, így szólt hozzájuk: 
Apcsel 4:8
 
Az ige kijelentést tesz nekünk: "megtelve"  azok az erők a ma emberének is elérhetőek, csak kérni kell és hinni, hogy megkapjuk. Szabadon bocsátották őket de megparancsolták nekik ne tanítsák a népet, de ők visszamentek a gyülekezetbe és imádkoztak.

Most pedig, Urunk, tekints az ő fenyegetéseikre, és add meg szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal hirdessék igédet:  te pedig nyújtsd ki a kezedet, gyógyításra, hogy jelek és csodák történjenek a te szent Szolgád, Jézus neve által. Amint könyörögtek, megrendült az a hely, ahol együtt voltak, megteltek mindnyájan Szentlélekkel, és bátran hirdették az Isten igéjét.
Apcsel 4:29-31,
 
Félelmetes és egyben csodálatos is ez az ige.Jézus Szelleme betölti őket és, hogy még nyomatékosabb legyen Isten hatalmas ereje, megmozdította a földet is.
A gyülekezetben az imádság megint egy akarattal volt egységes. Ez az az erő ami kiváltja Istenben a ránk szálló áldásokat.

Amint elbocsátották őket, elmentek övéikhez, és elbeszélték, miket mondtak nekik a főpapok és a vének. Amikor ezt meghallották, egy szívvel és egy lélekkel felemelték hangjukat az Istenhez, és
így szóltak:
Apcsel 4:23-24,
 
Az imádkozásban rejlő erő nagy, és eredményes ha hitből fakadó, buzgó, és igaz ember szájából jő.

Távol van az Úr a bűnösöktől, de az igazak imádságát meghallgatja.
Példabeszéd 15:29,
 
Köszönjük a tanítást és igyekezzünk méltó tanítványokká válni. Hirdessük az igét mi is, ahogyan az Úr elvárja.
Május 26. Kedd
Az utolsó napokban - mondja Isten - kiárasztom lelkemet minden emberre. Fiaitok és lányaitok jövendölni fognak, az ifjak látomásokat látnak, az öregek álmokat álmodnak.
Apcsel. 2:17
Elérkezik az a nap amikor Urunk  szelleme nem csak emlékként marad meg, mint ami kétezer évvel ezelőtt történt, hanem kiárad mindenire. Isten figyelmeztetni fogja az egész emberiséget: Még nem késő! A látomások és álmok próféciák lesznek, és aki akkor sem hallgat azokra azok végképp elvesznek, nem kerülhetnek Isten országába.
(bacsipista)
Május 25. Hétfő
Ezek pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban. Félelem támadt minden lélekben, és az apostolok által sok csoda és jel történt.
Apcsel 2:42,
...dicsérték az Istent, és kedvelte őket az egész nép. Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel.Apcsel 2:47, Csodálatos idők voltak azok. A szeretet és Jézushoz való ragaszkodásnak a friss öröme. Még minden élmény friss volt, maguk élték át Jézus szeretetét és halálának és feltámadásának emlékét. Lángoló volt a ragaszkodás, a szeretet, a tisztelet tanítójuk és megváltójuk iránt. A Szent Szellem ereje erőt adott nekik ,csodák történtek.
Péter és János felment a templomba, és találkozott egy születésétől fogva sánta férfivel. Ezt a férfit nap mint nap letették az ékes kapuba, hogy alamizsnát kérjen. Tőlük is azt kért, de mikor meglátták ezt mondták neki.

" Nézz ránk!" Ő felnézett rájuk, remélve, hogy kap tőlük valamit. Péter ekkor így szólt hozzá:
"Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus
nevében, kelj fel, és járj!" És jobb kezénél fogva  felemelte, annak pedig azonnal megerősödött a lába és a bokája, felugrott, talpra állt, és járt.
Apcsel 3:4-8, 
Az emberek csodálkozva és meg rettenve nézték a csodát. Félelmetes volt az az erő amivel rendelkeztek. Sokszor eszembe jut ez az ige, vajon mi az oka, hogy van amikor erővel hatalommal van velünk az Úr Szelleme és van amikor nincs velünk. Úgy érzem, hogy az egység az amikor a Szent Szellem munkálkodik bennünk és általunk. Jézus halála és feltámadása hatalmas esemény volt. Amikor egy családban haláleset történik akkor egységben vannak a rokonok még akkor is, amikor esetleg nem járnak össze.
Kérlek Uram munkálkodj bennünk, hogy amikor összejövünk a te nevedben akkor egységben legyünk és egy szívvel és lélekkel imádkozzunk. Egy akarattal cselekedjünk mindenben, ne kritizáljunk, ne bántsuk egymást hanem pozitívan álljunk egymás mellé. Uram a te Szellemed kell ehhez amit kérünk minden napon, hogy legyen velünk.
 
Május 24. Vasárnap
Péterből csak úgy dőlt a szó amit a Szentlélek által mondott. Nagy hatással volt ez az emberekre.
Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: Mit tegyünk Atyámfiai, férfiak:
" Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké,
sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.
Apcsel 2:37-39, 
Péter beszédében hatalom volt, Isten hatalma és az Úr Jézus Szelleme.Az emberek megrettentek, és a válasz a megtérés, bűneik bocsánatára majd az ajándék.
Világos beszéd " az ígéret mindenkié még azoké is akik távol vannak, akiket elhív az Úr". Vagyis nemcsak a zsidó népé, hanem minden emberre kitöltetik akik elfogadják a megváltás áldozatát, Jézust. Csodálatos ez nekünk és csak reménykedhetünk, hogy megértik az emberek. Milyen egyszerű, és mégis milyen nehezen közelednek Jézushoz. Uram töltsd ki most is a szellemed, hogy megismerjenek az emberek téged.Mi akiket elhívtál és engedelmesen követünk téged, örömmel olvassuk ezeket a sorokat és hálát adunk az áldozatodért.Dicsőség és hála neked mindenért.

Május 23. Szombat
Kiállt Péter és beszédet mondott, ő aki egy írástudatlan egyszerű halász ember volt. Ezt a beszédet is a Szentszellem segítségével mondta el, ő adta a szájába a szavakat.

Mert nem részegek ezek, ahogyan ti gondoljátok, hiszen a nap harmadik órája van. hanem ez az amelyről Jóel így prófétált:
Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra, és prófétálnak fiaitok és leányaitok,
és ifjaitok látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak: még szolgáimra és szolgálóleányaimra is
kitöltök azokban a napokban Lelkemből (Szellememből) és ők is prófétálnak.
Apcsel 2:17-18,
 
Azt mondja Péter az utolsó napokban: Milyen érdekes vajon meddig tart az" utolsó " napok, Isten országában csak két  nap telt el hisz az ige azt mondja a mennyben egy nap a földön ezer esztendő. Bizony az utolsó időket éljük de vajon meddig? Van még több ezer földi esztendőnk?Azt tudjuk csupán, hogy Isten irgalmas és hosszútűrő, szeretné ha minden ember megtérne. Én személyesen is azt szeretném ha minden családtagom megtérne, de születnek mindig újabb családtagok. Ezek nagy kérdések de ahogy a prédikátor mondja nekünk is azt kell cselekednünk.

Igen nagy hiábavalóság, mondja a Prédikátor, minden hiábavalóság.
Prédikátor12:8,
Mindezt hallva a végső tanulság ez: Féld Istent, és tartsd meg parancsolatait, mert ez minden embernek kötelessége! Mert Isten megítél minden tettet, minden titkolt dolgot, akár jó, akár rossz az
Prédikátor 12:13, 
Isten akaratában kell lennünk mindig és mindenkor.

Május 22. Péntek
ApCsel.1:1-11 
Az angyalok azt üzenték a tanítványoknak, hogy elég volt az ’égrenézésből’, ’menjetek most már a dolgotokra’. Jézus elment ugyan, de ti megbízást kaptatok a tanítvánnyá tételre. Jézus nem egy hobbira hívta el őket, hogy ’ha van kedvetek, csináljátok’. Ellenkezőleg: felhívja a figyelmüket, hogy az Ő szolgálatához szükség van várakozásra, hogy ne emberi indulatból, hanem a Szellem által szolgálhassanak:8.vsz. „…eljön a Szent Szellem, és tanúim lesztek…” Isten szolgálatához tehát hozzátartozik a várakozás Istenre. Pál jószándékkal szolgálta Istent megtérése után rögtön, de őt is meg kellett változtatni – s ehhez sok év kellett -, mert a testi szándék önmagában nem elég. Nekünk Szent Szellembe kell bemerítkeznünk. Isten a megbízáshoz, a szolgálathoz erőt is adni akar, de ez az erő nem a test és a psziché ereje.

II.Kor.3:1-6: 4-5.vsz. „…bizalmunk van Isten iránt Krisztus által… Nem mintha önmagunktól, mintegy a magunk erejéből volnánk alkalmasak…” 
Pál testben is tudott volna dicsekedni a tanultságával, zsidó (sőt, farizeusi) származásával, test szerint ő volt valaki, azonban magáról azt mondja, hogy az alkalmasságának forrása nem ezekből fakad, hanem neki is meg kellett térnie, és bizalmát, az alkalmasságát Krisztusban kellett megtalálnia.

A betű szolgálatához nem kell Isten, az megy jószándékból is, de annak a vége halál. A Szellem szolgálata csak a Szent Szellem által lehetséges.

ApCsel.2:37-47:   37.vsz.„…mintha szíven találták volna őket…” A tanítványok megértették ezt, és megvárták a Szellem kitöltetését. Ez az Egyház isteni menetrendje, ami jelen pillanatban nagyon távolinak tűnik, de nem kell alább adni. Isten erőforrást akar nyitni az életünkben. Be kell teljesedni Szent Szellemmel, amit újra és újra meg kell cselekedni.
forrás:Mezőkövesdi Gyülekezet
*
Amikor a zúgás támadt, összefutott ez a sokaság, és nagy zavar keletkezett, mert mindenki a maga
 nyelvén hallotta őket beszélni.  Megdöbbentek és csodálkozva mondták: " Íme, akik beszélnek nem valamennyien Galileából valók-e ?  Akkor hogyan hallhatja őket mindegyikünk a maga anyanyelvén.
Apcsel 2:6-8,
 
Abban az időben sok nemzetből voltak ott emberek, akik mind más nyelveken beszéltek.Pártusok, médek elámiták, és római jövevények.Érdekes lehetett ahogy minden ember a saját nyelvén hallotta Isten dolgairól a beszédet, és a tanítványok csak imádkoztak nyelveken és ők is meglepődtek. Ilyen csodát már az Atya is megtett amikor Bábelnél összezavarta a beszédeket.
 Álmélkodtak mindnyájan , és nagy zavarban kérdezgették egymástól: " Mi akar ez lenni?" Mások azonban gúnyolódva mondták: " Édes bortól részegedtek meg."
Apcsel 2:12,
 
Azokat az embereket is nehéz meggyőzni akik a saját fülükkel, és a saját szemükkel hallanak és látnak, hát még azokat milyen nehéz meggyőzni akik ma átélik ezt és nem értik mi az. Pedig az írás egyértelműen leírja. Istennek semmi sem lehetetlen, így az sem, hogy az övéit betölti a Szellemével és olyan dolgot tesznek ami nem természetes, hanem egyedülálló. Őt dicsőíti mindez mert ő szuverén Úr és bármit megtesz ha adjuk magunkat erre. Így mutatja meg fenséges dicsőségét az embereknek. Ha olyat tenne velünk ami nem furcsa ugyan ki hinné el, hogy tőle van. És a nyelveken való imádkozással az ember magát építi, mert Istennel beszélget, még ha nem is érti azt a nyelvet. Istennek az sem lehetetlen, hogy megadja a nyelvek magyarázatát annak aki mellettünk van. Bár ez igen ritka. Vágyódjunk erre és kérjük ezt a csodát az Úrtól, éljük át sűrűbben amikor együtt vagyunk egy akarattal.
Kívánom, hogy a nagy egyházak is átéljék ezt az örömteli kegyelmet.
Pné. Edit 
Május 21. Csütörtök 
És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése,és eltelé az egész házat, a hol ülnek vala. (Károli)
Apcsel 2:1-2,
 
Amit az Úr ígért, az a menybemeneteltől számított ötvenedik napra meg is érkezett.  Ezt ünnepeljük minden évben a Pünkösd napján. És örvendezünk mert ez a mienk. Isten kegyelmi ajándéka, hogy legyen aki segít az emberiségnek abban, hogy a gonosz uralma alatt levő földön, az élet elviselhetőbb legyen. A Szent Szellem az, aki vigasztaló, útbaigazító. Isten és ember között ő az aki kapcsolatot létesít.Ez a Szellem látogatta meg az akkori tanítványokat és az Úrban bízókat.Reájuk szállt nagy hatalommal és betöltötte őket csordultig.

Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre.
Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, (Szentszellemmel) és különféle nyelveken kezdtek beszélni: úgy ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak.
Apcsel 2:3-4, (Új fordítás)

                   

Csodálatos élmény lehetett ez. Erre vágyunk mi is, hogy átéljük. Kérjük ezt független attól, hogy melyik gyülekezetbe járunk, mert ettől van az erő bennünk, amit ígért az Úr az őt követőknek. Igyekezzünk, hogy bűn nélkül éljünk, mert csak akkor tölti be népét az Úr. Atyánk hálát adunk ezért a kegyelemért, amivel megajándékoztad az emberiséget, és szeretnénk a te erőddel és hatalmaddal cselekedni amit ránk bíztál.

Május 20. Szerda


Jeruzsálem mellett az olajfák hegyén voltak, együtt mintegy százhúszan. Ahol megszálltak a felsőházban együtt imádkoztak.

Ezek mindnyájan egy szívvel lélekkel foglalatosak valának az imádkozásban és a könyörgésben, az asszonyokkal és Máriával, Jézusnak anyjával, és az ő atyjafiaival együtt.
Apcsel 1:14, 
Fontosnak tartották, hogy kitartóan imádkozzanak és egységben legyenek. Bár a mai időkben is ilyen egység lenne a testvérek között. Meg is lett ennek a jutalma.Megválasztották Júdás helyett Mátyást az apostolok közé, és várták a Megváltó ígéretét.

Atyánk a Jézus nevében kérünk téged áld meg a te szentjeidet, hogy olyan egységben legyenek, mint abban az időben. Legyen az akármilyen eklézsia, tartsanak össze a hívők, együtt imádkozzanak a békéért, és minden jóért ami felülről jön az Atyától.
Május 19. Kedd
Hogy János vízzel keresztelt, ti pedig nemsokára Szentlélekkel kereszteltettek meg.
Apostolok cselekedetei 1:5, 
Jézus  negyven napon át megjelent a tanítványainak. És amikor felment a mennybe felszólította őket, hogy ne  távozzanak el Jeruzsálemből míg meg nem érkezik amit ígért az Atya.


Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig. Miután ezt mondta, szemük
láttára felemeltetett, és  felhő takarta el őt a szemük elől.
Apcsel 1:8-9,
                            

 
Elgondolkodtam, hogy a tanítványok vajon értették mit mondott az Úr , el tudták képzelni milyen is lesz ezt átélni?  Erről nem ír az írás, valószínű nem. De minekünk van tudomásunk erről hisz le van írva milyen is az. Mégis ha valaki át éli  igen meglepődik, és izgatott lesz.

Vágyunk Uram ezekre az átélésekre mert veled van közösségünk amikor megérintesz minket. Hála és köszönet minden átélt boldog percért amivel meg ajándékozol minket.
Május 18. Hétfő 
" Még sok mindent kellene mondanom nektek, de most nem tudjátok elviselni: amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra: mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek. Ő engem fog dicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek. Mindaz, ami az Atyáé, az enyém: ezért mondtam, hogy az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek."János 16:12-15,  új fordítás

 Jézus azt próbálta megmagyarázni tanítványainak, hogy Ő és az Atya egyek és a Szent Szellem is egy velük, és  itt lesz közöttünk, és amit ő hall azt adja át nekünk.
A mai időben ezt mi jobban megtudjuk érteni hisz az internet segítségével érzékelhetjük, hogy most nincs akadály, mert a világ különböző táján perceken belül tudunk kommunikálni bárkivel. Egységben tudunk lenni a családdal, munkatársakkal, testvérekkel, az Atya és a  Fia meg a Szent Szellem is ugyanilyen egyetértésben, egységben van. Mivel ő mindenható el tudjuk képzelni, hogy nekik ez semmiség. Abban az időben sokkal nehezebb volt ezt megérteni. Azt, hogy az " eljövendő dolgokat is kijelenti " hála és köszönet érte, mert a prófétai szolgálatra vonatkozik. Látásokra, álmokra, igei üzenetekre, ami már kezd működni, de még nem eléggé.
Abból az egyetértésről szól, ami fentről jön, ami Jézustól jön és az Atyától. A Lélek az, ami megdicsőíti Jézust, mert minket felemel, helyre igazít, megsegít, megfed, megítél, megszabadít, szeretetet ad, megvigasztal. És mindezek a mi Megváltónktól jön azért, hogy bővőlködjünk. Dicsőség és tisztelet a mi Urunknak Jézus Krisztusnak.
 Május 17. vasárnap
                                  
  Jézus felfedi tanítványainak a jövőt, és nekünk is akik most vagyunk tanítványai. Bűn az, hogy nem hisznek benne ez a legnagyobb rabság az embereknek.Mert ha nincs hit akkor az ördög fogságában van az ember, mert ahol nincs hit ott remény sincs. Nincs kitől kérnie annak aki hitetlen.
Az igazság megismerése nélkül nem lehet senki szabad, mert az ige azt mondja "az igazság meg szabadít."Az igazság pedig maga az ige.
Az ítélet pedig maga az Úr Jézus kereszt halál áldozata mivel legyőzte a gonoszt, mert nincs többé halálnak úralma azok fölött akik őt választják, és megtérnek a megváltójukhoz.E világ Ura a gonosz és a Szent Szellem nélkül  borzasztó lenne itt élni a földön.
Hála és dicséret a mi Urunknak és megváltónknak. Ámen.
Május 16. Szombat
Ama vigasztaló pedig, a Szent Lélek, (Szellem) a kit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, a miket mondottam néktek.János 14:26,
               
Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlőveszők: A ki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.János 15:5,
Köszönjük Atyánk , hogy akit elküldtél Fiad nevében ismer minket ismeri milyen lélek lakozik bennünk és ezért
bízhatunk benne.Atyám te vagy a szőlőműves aki metszegetsz minket, ami sokszor nem esik jól nekünk, de a vége a jó termés. Az a szőlőtő amelybe beoltottál minket az Úr Jézus akiből merítjük az erőnket, az életet.
Hála és dicsőség neked mindezért.

Nem ti választottatok engem, hanem, én választottalak titeket, és én rendeltelek titeket, hogy ti elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon: hogy akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja néktek.János 15:16,
Fel nem foghatom ezt a kijelentést. Mivel érdemeltük meg, hogy Jézus így szeret minket. Meg sem tudjuk ezt hálálni, csak köszönni. Éppen ezért amit ő elvár tőlünk azt cselekedjük meg. Szóljuk az igét alkalmas és alkalmatlan időben és az igazságnak Lelke segít nekünk ebben, hogy az emberekhez el jusson és megmeneküljenek. És szeressük egymást mert ez a legfontosabb amit kér tőlünk a mi Urunk.
Május 15. Péntek
Az Úr Jézus miután megvacsoráltak a tanítványokkal együtt elmondta nekik, hogy ő már nemsokára elmegy és oda ők most nem mehetnek.

Fiaim, egy kevés ideig még veletek vagyok. Kerestek majd engem: de a miként a zsidóknak
mondám, hogy: A hová én megyek, ti nem jöhettek: most néktek is mondom.
János 13:33,

A hová én megyek, most én utánam nem jöhetsz: utóbb azonban utánam jössz.János13:...36
Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek én bennem.János 14:1,
 
És én kérem az Atyát, és más vigasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mind örökké,János 14:16,
Jézus ígéreteiben biztosak lehetünk mert minden szó amit nekünk kijelentett igaz beszéd.Hihetjük, hogy utána megyünk mert kijelentette, igaz az is hogy itt van a vigasztaló, maga a Szent Szellem ,ezt tapasztalhatjuk is. Nélküle az élet a földön  elképzelhetetlen lenne. Mivel ő bennünk lakik maga a lelkiismeretünk az ami igazgat minket. Ezt még azok is érzékelhetik akik nem hivők, egyedül az elvetemült ember nem érzi mert a gonoszság, a bűn miatt nincs lelki ismerete.Köszönjük Atyánk, hogy adtál vigasztalót az ember mellé, aki sokszor meg segíti és megvigasztalja a fájdalmaival küszködő embert. . Hála és dicséret Atyánk minden jó téteményedért.Ámen.
Május 14. Csütörtök
Én világosságul jöttem e világra, hogy senki ne maradjon a sötétségben, a ki én bennem hisz.
És ha valaki hallja az én beszédeimet és nem hisz, én nem kárhoztatom azt: mert nem azért jöttem, hogy kárhoztassam a világot, hanem hogy megtartsam a világot.
János 12:46-47,
 
       
Ez a beszéd engem is meglep mert bizony sokszor mérgesek és haragvóak vagyunk azokra akik kigúnyolnak minket vagy elutasítanak minket amikor Jézusról és a hitünkről beszélünk nekik.Pedig Jézus nem erre tanít.Nem a mi dolgunk meg ítélni a hitetlent, nekünk csak az a feladatunk, hogy a megvallás után imádkozzunk érte.Legalábbis amikor a Szent Szellem felhozza nekünk. Megítélni halála után fogja Jézus mert a büntetés nem marad el.

A ki megvet engem és nem veszi be az én beszédeimet, van annak, a ki őt kárhoztassa: a beszéd amit szólottam, az kárhoztatja azt az utolsó napon.János 12:48,

Amikor Jézus lábai elé kell borulnia annak a léleknek aki eltávozik a földi életből, Jézus mint bíró rá olvassa azokat az igéket amit halott és azt is amit válaszolt erre.Akkor biztosan össze omlik a bűn súlyától de akkor már nem lesz vissza út.
Atyánk a Jézus nevében kérünk téged adj nekünk bölcs türelmet és kitartást amikor beszélünk rólad és a hitünkről.Jusson eszünkbe ez az ige és segíts nekünk a te Szellemeddel, hogy ne ítélkezzünk hanem hirdessük az igét mindig és mindenkor. Ámen.
Május 13. Szerda
Amíg a világban vagyok,a világ világossága vagyok.János 9:5,

Jézus amikor ezt mondta, tudta, hogy lesznek olyan időszakok a világban amikor nem lehet az Atya akaratában munkálkodni. A mai világban is vannak olyan földrészek ahol üldözik az ő munkásait. Az az idő amikor ő a földön volt egy áldásos, kegyelmi időszak volt.

Jézus pedig ezt mondta:" Én ítéletre jöttem e világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, vakká legyenek." Meghallották ezt azok a  farizeusok ,akik a közelében voltak, és ezt kérdezték tőle: " Talán mi is vakok vagyunk?" Jézus ezt mondta nekik: "Ha vakok volnátok, nem lenne bűnötök, mivel azonban most azt mondjátok: látunk, megmarad a bűnötök.János 9: 39-41,

Jézus ugyanúgy ahogy az Atya nem szereti a kevély beszédet. A farizeusok nem tudták elfogadni Jézust mint tekintélyt, Urat.  Ha bevallották volna, hogy nem tudjuk ki vagy nem értjük mit akarsz, alázattal, akkor Jézus megbocsátott volna nekik. De ő a szívükbe látott és tudta, hogy gonoszok és uralkodni vágyók, és a halálát akarják..Ezért ráolvasta bűneiket. Sajnos a mai világban is vannak olyan emberek akik tudják ki az a Jézus, sőt még dicsekednek is hisszük, hogy van Isten, de amikor Jézus nevét kiejtjük, rögtön megtagadják. Vele már semmilyen közösséget nem akarnak vállalni. Mi akik hozzá tartozunk, tudjuk miért, mert bűn van az életükben és az ördög atyához tartoznak, aki ellenkezik minden igazsággal szemben.
Kérünk Atyánk irgalmazz nekik és add, hogy ismerjék és hallják a te igazságodat ami  az igén keresztül megszabadíthatja őket. Tégy melléjük barátot, ismerőst, rokont, akik megismertetik velük a te szódat,hogy elfogadják Fiadat mint megváltójukat, szabadítójukat,  Szent Szellem munkálkodj itt a földön, hogy meg tudjanak menekülni minden rabság alól azok az emberek akik különböző szenvedélyekben, bűnben, fertőzött életben, betegségben vannak.
  
Május 12. Kedd
Az ünnep utolsó nagy napján pedig felála Jézus és kiálta, mondván: Ha valaki szomjúhozik, jöjjön én hozzám, és igyék.
A ki hisz én bennem ,a mint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből.
János 7:37,38, Károli fordítás
Ezt pedig a Lélekről mondta, akit a benne hívők fognak kapni, mert még nem adatott a Lélek,
mivel Jézus még nem dicsőült meg.
János 7:39 Új fordítás
Jézus kinyilatkoztatta az ő Szelleme kiáradásának következményeit. Akik veszik azt a mai időben azok szájából csak az Úr jő, szólják az igét és csak róla tudnak beszélni. Róla énekelnek szívből dicséreteket, ha valakinek tudnak segíteni róla zengedeznek. Amikor felébrednek rögtön Isten jár az eszükben és imádkoznak másokért. Ez a szellem munkája, vagyis bennük lakozik Krisztus.De ír erről Ézsaiás és Dávid is, hogy akik őt választják  mi lesz osztályrészük.

Dúslakodnak házadnak bőséges javaiban: megitatod őket gyönyörűségid folyóvizéből.
Mert nálad van az életnek forrása: a te világosságod által látunk világosságot.
Zsoltárok 36:9-10,
Az a víz buggyan ki belőlünk.

Oh mindnyájan, kik szomjúhoztok, jertek e vizekre, ti is kiknek nincs pénzetek, jertek, vegyetek és egyetek, jertek vegyetek pénz nélkül és ingyen, bort és tejet.Ézsaiás 55 :1
Megelégíti Isten az övéit, csodálatos ez nekünk. Hála és dicséret, mindenért.
Május 11. Hétfő
Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: János 3:1,
Ez az ember megvallja Jézusnak hogy tudja Isten van vele mert oly csodákat tesz. Kíváncsi  volt mi módon  születhetik újra az ember ha vén, emberi ésszel nem tudta felfogni.

Felele Jézus és monda neki : Bizony bizony mondom néked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát. 
János 3:3,.....
Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, ( Szellemtől) nem mehet be az Isten országába. A mi testtől született, test az:és a mi Lélektől született, lélek az. Ne csodáld, hogy ezt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek. A szél fú, a hová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hová megy: így van mindenki a ki a Lélektől született.János 3:5-8, Jézus is beszél nekünk a megtérés utáni vízkeresztségről, de nem a kisbabák keresztelésére gondol.. Amikor elfogadjuk Jézust  megváltónknak, Úrnak Királynak az életünkben, van még egy fontos dolog amit meg kell cselekednünk. Ez a bűnrendezés, ami nagyon fontos. A testünk Isten temploma ezt mondja az ige, ha bűn van benne semmit nem ér az egész bemerítés, mert hiányában a Szellemtől való újjászületés nem fog megtörténni. Márpedig ez a cél, azért, hogy testünk alkalmas legyen és Jézus Szelleme munkálkodjon bennünk, felkészítsen minket a mennyei menyegzőre. Azt mondja "szükség nektek újonnan születnetek" azért, hogy a Szellem tudjon minket megtisztítani mindenféle démontól, rossz szellemiségtől, hibáktól, és az ő drága tiszta Szelleme uraljon minket. És, hogy honnan és hová, azt azért mondta mert minden ember másként tapasztalja  meg az ajándékokat. Ez egy kegyelmi állapot.

Uram hála és köszönet minden jóért amit nekünk készítettél és nekünk adsz.Mi akik téged választottunk tudjuk az igei tanítást, és kérünk téged munkálkodj hozzátartozóinkban is. Ismerjenek meg  téged. Munkálkodj a többi emberben is, nehogy elvesszenek, mert te azért haltál meg és támadtál fel, hogy legyőzd a halált, ami nem uralkodik már rajtunk. A kegyelmedet terjeszd ki minden emberre dicsőítsd meg a te nevedet. Ámen.
Május 10. Vasárnap
Azokban a napokban történt, hogy Jézus a galileai Názáretből odament, és Jánossal  bemerítette magát a Jordánba. Tüstént feljött a vízből, és látta, hogy az egek meghasadnak, s a Szellem galambként reá száll. Aztán szózat támadt az egekből:" Te vagy az én szeretett Fiam, benned van gyönyörűségem."
Márk 1:9-11,  Csia fordítás,
A Lélek pedig azonnal kivitte a pusztába. Negyven napig volt a pusztában, miközben kísértette a Sátán. Vadállatokkal volt együtt, és angyalok szolgáltak neki.Márk 1:12-13
Milyen csodálatos lehetett az amikor ezeket látták az emberek, hát még amikor a hangot hallották, az Atya hangját.  A Szentszellem elragadta őt a pusztába és  (a bűvös negyven nap )engedte, hogy a Sátán kísértse. Ő, a mi Urunk sem volt kivétel ez alól, ahogy mi sem. A Sátán minket is nap mint nap kísért. De ő nekünk példát mutatott mindenben. Abban is, hogy kell a megtérésünknél bemerítkezni, és utána ugyan úgy megkapjuk a Szentszellem  keresztséget. De példát mutatott abban is, hogy kell ellenállni a gonosznak. A Szentlélek csak akkor nyugszik meg rajtunk, ha tisztán élünk,  engedelmeskedünk, alázatosak vagyunk, és akkor  adja az ő ajándékait.
Uram hálát adunk neked , és dicsőséget, mert megtanítasz minket mindenre amit jónak látsz. Köszönjük Atyánk a kegyelem ajándékát a Szent Szellemet, aki itt van közöttünk a földön.
Május 9. Szombat
Valakik pedig befogadták őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, a kik az ő nevében hisznek:
A kik nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentől születtek.
János 1:12-13, 
Köszönjük Atyánk, hogy kijelented nekünk gyermekeidnek, hogy akik téged elfogadnak és hisznek benned és a te egyszülött fiadban, azoknak hatalmat adsz a te Szellemed által. A fiaid lehetünk mert tőled születtünk a te kegyelmedből és irgalmadból a te Szellemed szült  minket újjá. Szellemünk megújulásával teszel minket alkalmassá minden cselekedetre.De kérünk tégedet adj nekünk a mindennapi életre, szolgálatra, nagy-nagy bölcsességet, látást, bizonyságokat, kitartást.
Minden kijelentésedért hála és köszönet.
Május 8. Péntek
A Szellem az aki megelevenít, a hús nem használsemmit. Azok a beszédek, amelyeket elmondtam nektek: Szellem és élet. De vannak közöttetek némelyek, akik nem hisznek....
János 6:63,64 (Csia fordítás)
Jézus ezeket a szavakat akkor mondta amikor Kapernaumban a zsinagógában tanított, az új szövetség kenyeréről  és italáról szólt, az Úr vacsoráról. Az Ő Szelleme az ami megelevenít minket itt a földön is, de halálunk után a feltámadás idején is. De voltak olyan követői akiket a Szentlélek megítélt mert zúgolódtak. Abból a kenyérből csak az ehet aki megtér teljes szívében az Úrhoz. Aki nem hisz és engedetlen azt Isten el nem fogadja és az áldásokból kimarad. Sokan eltávolodtak tőle de a tizenkettő az nem.
És így folytatta: " Ezért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, ha nem adta meg ezt neki az Atya".
János 6:65,
Az Atya a szívek vizsgálója, és csak azokat vonzza akiknek  szíve hozzá igazodik. A Szentlélek az aki köztünk jár és ismeri minden titkunkat, ő a közvetítő a mi lelkünk és az Atya között. Olyan ez mind egy adó-vevő készülék, mert üzeneteket közvetít nekünk is és az Atyának is.
Áldunk Drága Szent Szellem Isten és kérünk téged, hogy munkálkodj bennünk és közvetítsd az Atya akaratát, hogy Szellemben járjunk és igazságban. Ámen.
Május 7. Csütörtök
Mai  igéinkben Ábrahám botlásairól teszünk említést.
Ábrahám, hitünk atyja, hűtlen volt csodálatos feleségéhez. Kétszer is hazudott a feleségéhez fűződő kapcsolatáról csak azért, hogy mentse a saját bőrét.
Egyszer éhínség támadt azon a földön. Ekkor lement Abrám Egyiptomba, hogy ott tartózkodjék, mert súlyos éhínség volt azon a földön.  Amikor már közel járt Egyiptomhoz, ezt mondta feleségének, Szárajnak: Nézd csak! Tudom, hogy szép arcú asszony vagy. 12Ha meglátnak az egyiptomiak, azt mondják majd: Ez a felesége! És engem megölnek, téged pedig életben hagynak. Mondd, hogy a húgom vagy, hogy jó sorom legyen a te réveden, és életben maradjak általad. Így is történt. Amikor Abrám Egyiptomba érkezett, az egyiptomiak látták, hogy nagyon szép az asszony. A fáraó főemberei is meglátták őt, dicsérték a fáraónak, és elvitték az asszonyt a fáraó házába. Abrámnak pedig jó sora lett az asszony
révén: lettek neki juhai, marhái és szamarai, szolgái és szolgálói, nőstény szamarai és tevéi. De nagy csapásokkal sújtotta az ÚR a fáraót és házát Abrám felesége, Száraj miatt. Hívatta azért a fáraó Abrámot, és ezt mondta: Mit tettél velem? Miért nem mondtad meg nekem, hogy a feleséged? Miért mondtad, hogy a húgod? Csak ezért vettem feleségül. Most aztán itt a feleséged, fogd, és menj!  Embereket is rendelt mellé a fáraó, és azok kivezették őt, feleségét és mindenét, amije csak volt.1Mózes12:10-20
A fáraó egész családja bünhődött azért, mert meg akarta szerezni Ábrahámfeleségét. Sára és Ábrahám hazudott, Ábrahám a húgaként mutatta be Sárát, de arról  hallgatott, hogy a felesége is. Ez a féligazság, ráadásul egy próféta szájából, elég volt Abiméleknek ahhoz, hogy Sárát a háremébe vitesse. Ezután Isten bezárta Abimélek feleségeinek a méhét. Ami még érdekes a történetben, hogy Ábrahámot hazugsága ellenére is prófétának nevezte Isten. Abimélek helyzete pedig Ábrahám közbenjáró imája után fordult jobbra.
Sokszor elesünk és hibákat követünk el, de Isten mégis elhív, hogy szolgáljuk őt.
Ábrahám  nem bízott Istenben a megígért fiú eljövetelének idejét illetően. Isten helyett Sárára hallgatott, és Ismaelt nemzette Hágártól, egyiptomi szolgálójától.
Sárai így szólt Ábrámhoz: "Nézd, az Úr nem adott nekem gyermeket. Menj be szolgálómhoz, általa talán gyermekhez jutok." Ábrám megfogadta Sárai tanácsát. Sárai, Ábrám felesége, tehát fogta egyiptomi szolgálóját, Hágárt, s amikor Ábrám már 10 éve lakott Kánaán földjén, feleségül adta férjének, Ábrámnak. Ő együtt volt Hágárral, s ez fogant. 1 Mózes 15: 2-4
Ábrahám nem lett kizárva hitünk atyjaként azért, mert Hágártól született Ishmael. Isten megfenyítette, majd helyreállította és Izsák apja lett.
Ábrahám Hágárral elkövetett bukása része volt annak a növekedési folyamatnak, mely elvezette a Mórija hegyére Izsákkal.
Az Úr nem haragjában fegyelmez, hanem irgalomban és szeretetben, mert közösségre vágyik a hívővel. Célja mindig a helyreállítás és megbékélés. Minden velünk kapcsolatos foglalatosságában a mi érdekünket tartja szem előtt. Azt akarja, hogy boldogok, termékenyek, és érettek legyünk, s folyamatosan változzunk el az ő Fiának a képére.

Május 6. Szerda
Amikor az Úr szövetségládája Dávid városába ért, Mikal, Saul leánya kitekintett az ablakon és látta, hogy Dávidkirály ugrándozva járja a szent táncot, ezért szívből megvetette.
1 Krónikák 15:29,
Dávid felesége nem értette , hogy mért teszi férje ezt, hisz ő nem volt szellemi ember.Ő a férjét szerette volna felmagasztalni, nem volt benne alázat és tisztelet Isten iránt. Dávid ezt válaszolta.
Az Úr színe előtt jártam szent táncot, akiengem választott apád helyett,és engemrendelt az Úr népének, Izráelnek a
fejedelmévé. Igen az Úr színe ellőtt! És ha még ennél is jobban megalázkodom, és még alávalóbb leszek magam előtt, akkor  is tisztelni fognak a szolgálók, akiket te emlegetsz. Ezért nem lett gyermeke Mikalnak, Saul leányának holta napjáig.
2 Sámuel 6:21-23,
Akik Isten embereit kritizálják, megvetik, azokat meddővé teszi az Úr, Ugyan ez vonatkozik azokra a gyülekezetekre is akik megkritizálják más gyülekezetek Istentiszteletét.
Mert az Úr nem akarja, hogy ilyen nép szaporodjon.
Május 5. Kedd 
          kép: Dávid király táncol az Úrnak
Dávid is örömteli víg táncot járt amikor a szövetség ládáját bevitték Jeruzsálembe.

Dávid teljes erővel táncolt az Úr színe előtt, és gyolcs éfodódott kötött magára Dávid.
2 Sámuel 6:14,

Eltudom képzelni mint nagy király akinek tekintélye van és ugrál a nép ellőtt, mit is szólhattak az emberek, de ő evvel nem törődve adta át  magát  az imádatnak.

Dávid is visszatért, hogy megáldja háza népét.De Mikal, Saul leánya kijött Dávid elé, és ezt mondta: Milyen dicső volt ma Izráel királya ! Úgy mutogatta magát szolgáinak a szolgálói lelőtt, ahogyan csak féleszű ember szokta magát mutogatni!
2 Sámuel 6:20

De Isten nagyra értékelte ezt az önfeledt táncot, mert látta a szívét, hogy neki örvendezik amit csak a Szentlélek által tud az ember csinálni. A tánc felszabadít. A hálaadásból való örömteli cselekedet elismeri Isten jóságát, szentségét, amit csak Szellemben tudunk tenni.
Atyám szeretnénk mi is Szellemből fakadó ,tiszteletteljes imádatban örvendezni neked. Munkáld ezt bennünk, hogy el tudjunk minden gátlást engedni, és csak terád figyelni..
       
Május 4. Hétfő
            kép: Hillsong - dicsőítés
De jön egy óra, és az most van, amikor az
igazi imádók az Atyát szellemben és igazságban
fogják imádni, mert az Atya is ilyen imádókat
keres magának. Az Isten Szellem, és az imádóknak
szellemben és igazságban kell őt imádniuk.
János 4:23,24, ( Csia fordítás) Ezért nagyon fontos a dicsőítés, a dicséret, amikor a lelkünk énekel az Úrnak és abból mehetünk be az imádatba. Az embernek a testéhez tartozik a lelke, és a szellemünk amikor megtérünk megnyílik az Urnak. A szellemi ember tud parancsolni a lelkének ami engedelmes is neki. De ha a testünk parancsol a lelkünknek  ott már baj van.Hát ha az Úr gyermekei vagyunk akkor a dicsérettel tudjuk kimutatni imádatunkat, hisz az ige mondja "imádókat keres". nem igazán értem amikor látok testvéreket és a dicsőítést nem szeretve vagy később jönnek, vagy látni nem szívből énekelnek.A szellemük alszik, vagy ezt az igét nem ismerik? Ebből bizony meg kell térni mert  a szeretetnél egy magasabb fok az imádat.Márpedig Isten és a mi Urunk Jézus megérdemli, hogy a legmagasabb tevékenységgel  mutassuk ki szeretetünket.
Senkire nem figyelve, átadva magunkat az imádatnak, amit csak szellemből tudunk cselekedni.
Uram kérünk téged, hogy munkáld ki az emberekbe, hogy még ha problémájuk is van akkor is téged szívből tudjanak dicsérni, mert a probléma megoldásában is akkor van erő, ha a gonosz uralma gyengül. Márpedig ha téged dicsérünk a gonosz menekül.Kérjük a te Szent Szellemed áldásait, mert ő az aki igazán tud minket ebben segíteni, felszabadítani.

Május 3. Vasárnap
Szünjék meg, kérlek, a gonoszok rosszasága és erősítsd meg az igazat:  mert az igaz Isten vizsgálja meg a szíveket és veséket.
Az én pajzsom az Istennél van, a ki megszabadítja az igazszívűeket.
Isten  igazbíró: és olyan Isten, a ki mindennap haragszik.
Ha meg nem tér a gonosz, kardját élesíti, kézívét felvonja és felkészíti azt.
Halálos eszközöket fordít reá, és megtüzesíti nyilait.
Ímé, álnoksággal vajúdik a gonosz, hamisságot fogan és hazugságot szül.
Gödröt ás és mélyre vájja azt: de beleesik a verembe, amit csinált.
Forduljon vissza fejére az, a mit elkövetett, és szálljon feje tetejére az ő erőszakossága.
Dicsérem az Urat az ő igazsága szerint, és éneklek a felséges Úr nevének.
Zsoltárok 7:10-18,
Uram köszönjük, hogy igaz biró vagy, tebenned bízhatunk, köszönjük, hogy megbünteted a gonoszt, hogy nálad van a bosszú.Dicsérjük a te nevedet és hála éneket éneklünk neked, mert te vagy az aki megvédesz minket a gonosz ármánykodásától. Kérünk tégedet, hogy munkálkodj, hogy térjenek meg azok az emberek akik a bűn útjára térnek, ébredjenek fel, a te Szent Szellemed rázza őket fel. Ember! Mit csinálsz ? A veszedelembe futsz!
Hála és köszönet mert csak te tudsz minket megvigasztalni.

Azért te benned bíznak, a kik ismerik a te nevedet: mert nem hagytad el, Uram ,a kik keresnek téged.Zsoltárok 9:11,
Legyen Uram ,a te kegyelmed rajtunk, a miképpen bíztunk te benned. 
Zsoltárok 33:22,
Május 2. Szombat
Mert az Úr szemei forognak az egész földön, hogy hatalmát megmutassa azokhoz, a kik ő hozzá teljes szívvel ragaszkodnak: ...2 Krónika 16:9
Sokat gondolkodtam, hogyan láthat az Úr mindent, aztán amikor megértettem, hogy az ő Szelleme mindenütt jelen van akkor már kezdtem érteni ezt a csodát. De ki is jelenti nekünk.

Mert ő szemmel tartja mindenkinek útját, és minden lépését jól látja. Nincs setétség és nincs a halálnak árnyéka, a hova  elrejtőzhessék a gonosztevő:  Mert nem sokáig kell szemmel tartania az embert, hogy az Istenelé kerüljön ítéletre.Jób 34:21-23,
Bizony az az idő amit a földön eltöltünk Isten szemében egy szempillantás. El nem bújhatunk az ő szemei elől sehová, még a halálunk után is elé kell állnunk.Felelnünk kell tetteinkért.

Én, az Úr vagyok az, a ki a szívet fürkészem és a veséket vizsgálom, hogy  megfizessek kinek-kinek az ő útai szerint és cselekedeteinek gyümölcse szerint.Jeremiás 17:10,
Jó, hogy féljük az Urat, mert tudjuk, hogy ő mindent tud rólunk, de ez egy egészséges félelem mert azt is tudjuk milyen kegyelmes és hosszútűrő. Köszönet azért, hogy a Szent Szellem mindenre figyelmeztet minket és van kinél bocsánatot kérnünk. Ez egy kegyelmi állapot amit csak mi, a gyermekei tehetünk meg.Dicsőség  a mi Atyánknak, az ő szeretetéért.
 
Május 1. Péntek 
Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, a kinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka.Jakab 1:17 (Károli)
Az emberek nem is gondolják mennyi mindent köszönhetünk az Úrnak. Itt van ez a gyönyörű természet, főleg tavasszal, a családunk, gyermekeink, unokáink, egészségünk, munkánk, kapcsolataink. Főleg nekünk akik az övéi vagyunk, testvéri közösség, az otthonunk és sorolhatnám naphosszat. De a világi ember is kap az áldásokból, hisz  neki is ugyanúgy esik az eső, süt a nap, örvendezhet minden jóban. Bár tudnánk minden embernek átadni Isten üzenetét, hogy szabadabban élhetnének, bővőlködően.

A mit hallottunk és láttunk, hirdetjük néktek, hogy néktek is közösségetek legyen velünk, és pedig a mi közösségünk az Atyával és  az ő Fiával a Jézus Krisztussal. És ezeket azért írjuk néktek, hogy örömötök teljes legyen. És ez az üzenet, a melyet tőle hallottunk és hirdetjük néktek, hogy az Isten világosság és nincsen ő benne semmi sötétség.1 János 1:3-5, (Károli)

Istenem hálát adunk minden jó adománynak amivel meg örvendeztetsz minket. Amikor gondjaink vannak akkor is hálás a szívünk mert vannak testvéreink akik velünk együtt hordozzák a problémáinkat. Az imáink amit egymásért mondunk el  örömet szerez néked, és meghallgatod azokat. Biztosak lehetünk abban, hogy nem hiába való az igazak buzgó imádsága. Hála és köszönet, hogy a te Szellemed megnyugtat minket mindig amikor aggódnánk valamiért. Az igéd amit adtál nekünk, minden helyzetben helyre állít minket. Dicsőség néked mindenért. Ámen.