Dicséretek

A hegyek és a völgyek énekeljék feltámadásodat Krisztus!

Tanulmányok

Folyamatban

2012. február 3., péntek

Izrael < > Egyiptom

  Egyiptom kronológiájában az Első átmeneti kor volt (VII:-X. dinasztia) – két részbirodalomra és több független fejedelemségre esett szét.  

   A Biblia szerint Ábrahám, ekkor még Ábrám, Úr-Kaszdimban született. 
Ábrám Sém nemzetségéből származik. 
Apja neve Tháré. 
Szülővárosa a Tigris-Eufrátesz völgy Sumérnak nevezett részén volt. 
Ezen a helyen politeista, bálványimádó nép lakott. 

    Miután Isten elhívta és szövetséget kötött vele, elhagyta szülőföldjét. 
(1Móz 12:1-3;)
 A káldeus Úr-ból – ez a város nevének jelentése -, apjával és unokaöccsével, valamint feleségeikkel és szolgáikkal együtt az észak-szíriai Harránba, egy karaván városba költözött. 
Egészen apja haláláig itt lakott. 
Ezután Kánaán földjére vándorolt Lóttal együtt Sikem környékén, majd Bétel és Hái között sátorozott. 
Sikemben megújította vele az Úr a szövetséget. 

A Kánaánban dúló éhínség elől Egyiptomba ment, majd onnan visszatérve Bétel mellett telepedett le, ahol elvált tőle Lót. 

Ekkor megjelent neki Isten és megerősítette neki ígéreteit (1Móz 13:4-6;) 

    Ezután Hebron (Kirját Arbá) környékén legeltetett a hettiták földjén, majd Kádes és Súr vidékén, az emoreusok között tartózkodott. 
Végül hosszabb ideig Beérsebában élt a filiszteusok földjén.

   A kis nomád közösség ötven év alatt végigvándorolt a Közel-Kelet „termékeny félhold” – nak nevezett térségén, miközben időnként kapcsolatba kerültek királyokkal, fejedelmekkel, városokkal és más nomád törzsekkel. a gyakori természeti csapások (éhínség, járványok) elől ezek a vándorló törzsek szívesen húzódtak a megélhetést és biztonságot nyújtó birodalmakba. 
Ez a menedékhely Kanaán földjén Egyiptom volt.