Akkor egy másik démont láttam, amelyik egy 21-23 év körüli embert kínzott. Ennek az embernek egy lánc volt a nyaka körül, és egy tűzverem előtt állt. Ez a démon mindenhol átdöfte őt a hosszú dárdájával, a szemét, mindenhol. Aztán a hajánál fogva és a lánccal megragadta és bedobta a tűzverembe, majd kivette onnan, és újra és újra átdöfte. Ez megállás nélkül folytatódott, és minden alkalommal, amikor a tűzverembe vetette, képtelen voltam elviselni az üvöltését, de aztán a démon kihúzta onnan, és ő gyötrődve üvöltött. Megpróbáltam befogni a fülem, mert a hangja annyira idegtépő volt, de még azután is hallottam. A hallásom sokkal érzékenyebbé vált.
Ránéztem egy másik démonra, ez a démon undorító volt. A másik kettő is visszataszítónak látszott, de ez volt a legfertelmesebb. Több különböző állathoz tudnám csak hasonlítani, azonban képtelen vagyok leírni szavakkal. Ez járkált körbe-körbe, és rettegésben tartotta az embereket, és az emberek valóban gyötrődtek a félelemtől és a rettegéstől.
Egy másik démont is láttam, de ez gyönyörű volt, úgy nézett ki, mint egy angyal, de nem az volt. A különbség annyi volt Isten angyalai és a démonok között, hogy a démonoknak nem volt felírva a nevük a homlokukra, mint Isten angyalainak.
Majd visszanéztem Gábriel arkangyalra, ő felfelé nézett. Gondoltam, hogy nem akarja látni mások kínzását. Töprengtem magamban, „miért van még mindig itt? Nem feltételezném azt, hogy arra vár, hogy én is sorra kerüljek a kínzásban.” Még mindig szomjas voltam, és odakiáltottam az angyalnak, hogy „szomjas vagyok, szomjas vagyok.” Gondolom, hogy hallott engem, mert lenézett rám, és azt mondta, „az Úr adni fog neked még egy lehetőséget.”
Amikor ezt kimondta, hirtelen minden szomjúságom, minden gyötrelmem és fájdalmam eltávozott. Hatalmas békesség borított be. A kezemnél fogva megragadott és azon voltunk, hogy felemelkedjünk, de hirtelen hallottam, ahogy a nevemet kiáltják, „Jennifer, segíts, segíts rajtam!” Lenéztem. Akartam látni, ki volt az, de a lángok eltakarták az arcát. Úgy hangzott, mint egy lány hangja. Csak annyit láttam, hogy kinyújtja a kezeit, és segítségért könyörög. Borzasztóan szerettem volna segíteni rajta. Amikor megpróbáltam, nem tudtam, mert az én kezem keresztül haladt az ő kezein. Annyira akartam neki segíteni, de tudjátok, neki már semmi reménye sem volt. Sorsára kellett hagynom.
És körülnéztem, és láttam a barátaimat, embereket, akiket ismertem, és más embereket. Olyan ismerősnek tűntek, de nem tudtam kicsodák, nem ismertem a sorsukat. De amikor a barátaimat láttam a suliból, az rettenetesen fájt. Gondoltam magamban, „talán a rossz bizonyság, amit tettem nekik, hisz hallották rólam, hogy keresztény vagyok, de nem ébresztettem bennük érdeklődést Isten iránt, hanem én fordultam el az Úrtól. Talán én vagyok az, aki ide juttatta őket.” Ilyen gondolatok törtek fel bennem. Láttam, hogy a pokolban nincs idő, nincs múlt, nincs jelen és jövő, minden ugyanakkor zajlik, és elrendeltetett, hogy ők ide kerülnek. De amint mondtam az elején, nem akarok hittételeket felállítani, de ez volt az, amit láttam. Mert azok az emberek, akiket ott láttam, ma még mindig élnek.
Akkor az angyal visszavitt az Úr jelenlétébe. Amikor előtte álltam, a térdeimre estem, és csak sírtam és sírtam. Még mindig nem akartam felnézni rá, mert annyira szégyelltem magam. De az Úr egy különös melegséggel a hangjában azt mondta, „Szeretlek.” Éppen úgy, ahogy benneteket szeret, akik most engem hallgattok. Ezt Ő mondta nekem szemtől szembe. Az Úr azt mondta, hogy mindent megbocsát nekem, amivel megbántottam Őt. Eltörölt minden vétket.
Isten rám tekintett, és rengeteg dolgot mutatott. Megmutatta a világot, a földet. A föld körül láttam valami bársonyosat, olyasmit, mint az ózon réteg, nagyon finomnak tűnt, az volt a vágyam, hogy megérintsem. Amikor megérintettem, akkor jöttem rá, hogy Szent Szellem, mert megmerítkeztem benne, és nyelveken kezdtem el imádkozni.
Ez idő alatt megteltem Szent Szellemmel, és sok sötét szellem hagyott el. Amikor elszálltam, és kábítószereztem, bemocskoltam az elmém, és kinyitottam az ajtót, és ezek a gonosz szellemek belém költöztek. Ők gyötörtek engem. Az az út, amin jártam, valójában nem az enyém volt, hanem a bennem lakozó sötét szellemeké. Isten Igéjében meg van írva, hogy amikor a házad tisztává lesz, a sötét szellemek megpróbálnak visszatérni magukkal hozva hét másik gonosz szellemet. Az én házam tiszta lett, amikor elfogadtam az Úr Jézust megváltómnak. Láttam ezeket a gonosz szellemeket, amikor bemerítkeztem, ők hetet hoztak, és azok ugyancsak másik hetet, és az utóbbiak is másik hetet, és végül képtelen voltam megszámolni őket. De Isten megtisztított minden sötét szellemtől.
Megmutatta nekem a jövőt is. Megmutatta a Földet, és azokat a dolgokat, amik történni fognak, az eseményeket, amelyek majd végbemennek. A látomás, amit kaptam, mostantól egészen az elragadtatásig tartott. Nem mutatta meg az elragadtatást, de azt igen, hogy mi fog lezajlani előtte. Minden nap közelebb és közelebb kerülünk hozzá, figyelmeztetlek benneteket, hogy az elragadtatás közel van. Vizsgáljátok meg magatokat, az életeteket, és kérdezzétek meg magatoktól, hogy „készen állok arra, hogy az Úrral menjek?” Az Úr mindezt megmutatta, de hozzátette, hogy ne mondjam el senkinek, csak várjak, és kísérjem figyelemmel az eseményeket, mert közel van a vég. Nem akarom kísérteni az Urat, ez az oka annak, hogy nem mondom el, amit láttam. De azt elmondhatom, és figyelmeztetlek benneteket, hogy az elragadtatás közel van.
