Mi baja a keresztyéneknek a világgal?

Olvasmány: 1Jn 2,1-17

„Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága, és az élettel való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van. A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is, de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké. 1Jn 2,15-17

Mire gondolunk, amikor meghalljuk ezt a szót: „világ”? Pozitív vagy negatív reakciót vált ki belőlünk? A Bibliának sok mondanivalója van a „világról”, s a felületes olvasó számára ezek sokszor ellentmondásosak is lehetnek.

János apostol az evangéliumban ezt írja: „Mert úgy szerette Isten a világot…” (Jn 3,16), míg a levelében arról beszél, hogy „Ne szeressétek a világot…” (1Jn 2,15). Az evangéliumban feljegyzi János Jézusnak ezeket a szavait: „Nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem azért, hogy megmentsem.”(Jn 12,47). De Jézus intését is megemlíti: „Ha e világból valók volnátok, a világ szeretné a magáét, de mivel nem e világból valók vagytok, hanem én választottalak ki titeket a világból, azért gyűlöl titeket a világ.” (Jn 15,19).

Mi a baj tehát a világgal? Nekünk keresztyéneknek szeretnünk vagy gyűlölnünk kell a világot?

I. Mi az, amit nem jelent ez az Ige: „Ne szeressétek a világot”?

Először is, mit ért János a világon? Végtére is ugyanazt a görög szót (kozmosz) használja az evangéliumban is, ahol ezt mondja: „Úgy szerette Isten a világot…” ugyanakkor a levelében azt állítja János, hogy „az egész világ a gonosz hatalmában van” (1Jn 5,19). Talán nem csoda az, hogy a keresztyének nagyon különbözőképpen viszonyultak a világhoz a történelem során. Az egyház néha a világtól való elkülönülésre helyezte a hangsúlyt, máskor meg annyira elvegyült a világgal, hogy nehéz volt észrevenni, miben különbözik a keresztyének életmódja a társadalomban.

A kozmosz szónak a Bibliában különböző jelentésárnyalatai vannak:

– az Isten által teremtett természeti világ, vagyis maga a Föld. „Az Úré a föld, és ami betölti, a földkerekség és a rajta lakók” (Zsolt 24,1).

– az egész emberi faj, amely egyszerre a teremtett rend csúcsa és Isten által megbízott gondozója is. „Uralkodjék az egész földön és mindenen” (1Móz 1,26).

1.) Nem arról van szó tehát, hogy a hívő ember ne szeresse földi életét! Hiszen az is Isten ajándéka! János apostol keményen fogalmaz, ezért fontos, hogy a Szentírás egészének fényében értelmezzük ezt a mondatot.

Természetesen nem a teremtett világ és nem a gyönyörű természet, valamint a benne élő élőlények gyűlöletéről van itt szó. Sőt éppen ellenkezőleg, a Biblia arról beszél, hogy a teremtett világ Isten dicsőségét hirdeti. Isten ezt a világot azért teremtette, hogy nekünk otthonunk legyen benne.

2.) Nem jelenti azt, hogy a hívő semmit nem szerezhet magának, sőt amije van, azt is el kellene dobnia magától! Hiszen Isten adományai azért vannak, hogy hasznára legyenek az embernek és szolgálhasson azokkal!

3.) Nem jelenti azt, hogy a hívőnek ki kellene vonulnia a világból. Hiszen Jézus így imádkozott értünk: „Atyám, nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem, hogy őrizd meg őket”. Tanítványait pedig így buzdítja: „Ti vagytok a föld sója! Ti vagytok a világ világossága”. Az evangélium „szíve” központi üzenete pedig éppen arról szól, hogy „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte”.

A János levele arról szól nekünk, hogy a keresztyénség nem a menekülés, a világból való kivonulás vallása, hanem Isten akaratának cselekvése ezen a földön. Krisztus nevében nem hátat fordítunk ennek a világnak, hanem igyekszünk megállni benne a helyünket.

II. Akkor mit jelent ez az Ige: „Ne szeressétek a világot”?

            János apostol által használt „világ” (kozmosz) szónak van egy másik jelentése is az Újszövetségben. Az emberi civilizáció és tevékenység olyan rendszere, amely Istennel szembehelyezkedik. Ez kifejezi mindazt, ami meggátolja az embert, hogy szeresse Teremtőjét és engedelmeskedjen Neki. A kozmosznak ez a jelentése többé-kevésbé ugyanolyan tartalmú, mint János szóhasználatában a „sötétség”. János egy sor ellentétben fejezi ki ezt: igazság és hazugság, szeretet és gyűlölet, az Atya szeretete és a világ szeretete. Ezért hangozhat el nyílt parancsként: „Ne szeressétek a világot!”

1.) A világ csalóka vonzerő. „Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága, és az élettel való kérkedés…” (I.Jn.2,16) Itt már világosabban fogalmaz János apostol, hogy mit ért a világ dolgain. Ez nagyon jellemző arra, amit a Szentírás az emberiség problémáinak gyökereiről tanít. A probléma nem a környezet hiányosságaiban, hanem magában az emberben rejlik, ahogy Jézus mondja: „Mert belülről az ember szívéből jönnek elő a gonosz gondolatok…” (Mt 7,20).

2.) A test kívánsága. János apostol elsőként a test kívánságát említi, mindazt, ami étvágyunk kielégítésére buzdít. Természetesen nem csak a fizikai étvágyra gondol önmagában, hanem a mi bukott és bűnös emberi természetünk olyan vágyaira, amelyek eléréséhez meg kell szegnünk Isten törvényeit és féktelen túlzásokra vetemednünk. Gondoljunk csak az alkohol vagy a kábítószer rabjaira. Olyan ez mintha sós vizet innánk, nemcsak kielégülést nem ad, de tovább növeli olthatatlan szomjúságunkat.

3.) A szem kívánsága. A szem a testet és a külvilágot köti össze. János hozzánk hasonlóan egy olyan korban és társadalomban élt, ahol gyakran és sokan tartották szórakozatónak az erkölcstelenséget és az erőszakot. A technikai lehetőségekben dúskáló mai társadalmunkban például a pornográfia már ijesztő méreteket ölt. A „látom, akarom, megszerzem” gondolat ma teljesen elfogadott.

4.) Az élettel való kérkedés. Ez a kifejezés a világ látszatragyogására utal, amelyben minden az anyagi javak körül forog, és amely tönkreteszi és kiüresíti az ember dicsőségét. Isten bőségesen ellát bennünket mindennel, de lévén ezek az ő ajándékai, nekünk úgy kell élnünk velük, mint akik a gazda javait használják, amelyekről egyszer majd számot kell adnunk neki. A földi javak megszerzésében soha ne merüljünk el annyira, hogy azokért Istennel is szembekerüljünk!

5.) „A pedig világ elmúlik, és annak kívánsága is…”(1Jn. 2,17). A világ csábításai nemcsak, hogy kielégülést nem nyújtanak, de nem is tartósak. Miért kellene hát, hogy az örökkévaló világ örökösei érdeklődésüket és törekvéseiket olyasmire összpontosítsák, ami ennyire múlandó és állhatatlan. Fel kell ismernünk e világ törékenységét: a milliomos, aki csak a pénznek él, semmit sem vihet magával a síron túlra, a törtető nem juthat elég magasra a ranglétrán, a munka rabja is előbb-utóbb feleslegessé válik.

János tehát arra szólít fel minket, hogy ha valódi keresztyén életet akarunk élni, akkor döntenünk kell: ha szeretjük a világot, nem szerethetjük az Atyát, ha a világgal lépünk szövetségre, akkor olyasmiért élünk, ami nem tart sokáig, és arra ítéljük magunkat, hogy azonosuljunk pusztulásával és a végső ítéletével. Ez a választás mindnyájunk emberi felelősségének része. Nekünk kell tehát eldönteni, hogy kinek a barátai vagyunk: a világéi, vagy Istenéi?

III. Hogyan lehet helyesen szeretni ezt a világot?

            De „aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké” (1Jn.17b.) Az ellentét világosan látható. A világ nagyon sok embert vonz és csábít, akik alapvetően azért járnak a világ szerint, mert önmagukat szeretik, és önmaguk kedvébe akarnak járni. A világ, és akik érte élnek elmúlnak, de az Atya és az ő engedelmes gyermekei örökké élni fognak. Amit a sátán tud és ajánl, nem más, mint az örökké beteljesületlenül maradó vágy.

            Isten azt szeretné, ha senki sem pusztulna el, hanem mindenki megtérne, és elhinné a Krisztusban való megváltás jó hírét. Azért küldte el a Fiát, hogy megmutassa irántunk való szeretetét azáltal, hogy Krisztus az Atya akaratának engedelmes, tökéletes életével győzött a világ felett. Istennek a világ iránti szeretetét akkor értjük helyesen, ha saját életünket minden vonatkozásban alárendeljük a mi Urunk Jézus Krisztusnak.

            A világban, de nem a világból.

 Hadd idézzek néhány sort Philip Yancey: „Meghökkentő kegyelem” c. könyvéből. A Chicagói hajléktalanok között dolgozó keresztyén misszionárius által elmesélt valós történetet ír le. „ Odajött hozzám egy szerencsétlen, hajléktalan, beteg prostituált, aki már nem tudott enni adni kétéves kislányának. Zokogva mesélte el, hogy időnként még a mindössze kétéves kislányát is perverz férfiak rendelkezésére bocsátja, mivel így egyetlen óra alatt több pénzhez jut, mintha egész éjszaka kint állna az utcán. Nincs más választása, csak így tud pénzt szerezni kábítószerre. Bevallom nehéz volt végighallgatni a borzalmakat. Az is zavart, hogy munkából adódóan minden gyerekbántalmazással kapcsolatos esetet jelentenem kellett és közben fogalmam sem volt róla, mit mondhatnék ennek a szerencsétlen nőnek. Végül megkérdeztem, nem gondolt-e még arra, hogy esetleg az egyháztól kérjen segítséget. Sosem felejtem el, milyen mélységes döbbenet ült ki az arcára: - Az egyháztól! Aztán miért mennék éppen oda? Már így is eléggé gyötör a bűntudat! Csak még nyomorultabbul érezném magam!

A történet kapcsán azt a kérdést teszi fel az író, hogy miképp lehetséges az, hogy annak idején az efféle nők inkább felkutatták Jézust, nem pedig kerülték, s minél jobban kínozta őket a lelkiismeret, annál inkább megmentőjüket látták Jézusban. Talán az egyház elvesztette ezt az ajándékát. Hiszen minden jel arra mutat, hogy a lecsúszottak, a szerencsétlenek, akik Jézus idejében tőle várták a segítséget, mai követői körében már nem érzik szívese látott vendégnek magukat”

A Biblia kifejezetten arra hív el minket, hogy a világban éljünk, mint Jézus, aki vámszedők, bűnösök, prostituáltak között töltötte idejét.

Sokunk számára szimpatikusnak tűnik a világtól való elzárkózás útját választani, de a problémákra nem megoldás a környezetükben élő emberektől való elzárkózás, még ha ez a könnyebbnek látszó megoldás is, egy mesterkélt keresztyén buborékban leélni az életet. Hiszen ebben a mesterkélt életben úgy rendezhetjük be az életünket, hogy még véletlenül se kelljen olyan emberekkel összefutnunk, aki nem azt hiszi, vagy nem úgy él, mint mi. Biztonságban, elszigetelve a külső, szellemi pestistől, tündökölhetünk a keresztény óvodától a keresztyén egyetemig, a keresztyén zenében, keresztyén romantikus regényekben, keresztyén tévéadásban, keresztyén kulcstartókban és keresztyén matricákban…, hiszen majdnem minden világi dolognak van már un. keresztény változata is. Egyetlen dolog viszont nem lesz: az igének személyes hatása.

A keresztyéneknek benne kell élniük a világban, de mint, akik nem e világból valók. Nekünk, keresztyéneknek Jézus szeretetével kell szeretnünk a világban élő embertársainkat, szavakkal és tettekkel kifejezve szeretetünket, miközben gyűlöljük és elvetjük a világ Isten ellen lázadó bűnös lelkületét. A világban kell élni, de nem a világ értékrendje szerint.

A napokban olvastam a gyülekezetépítés blogján a következő megfogalmazást: A keresztyén egyháznak ma biblikusan hűséges, kulturálisan mai, ellen-kulturális közösségnek kell lennie. A biblikus hűség azt jelenti, hogy a mai sokszínű világban is ki kell tartanunk az Ige mellett és engedni magunkat általa vezetni. Kulturálisan mainak kell lennie az egyháznak, tehát nem zárkózhat el. A világban és a benne élő emberek között élve, a mai nyelven beszélve kell szolgálni. Az ellen-kulturális közösség pedig azt jelenti, hogy nem e világ rendszerének, értékeinek vagy erkölcsének nem részese az egyház.

A keresztények világban való helyzetét a tengeralattjáróhoz lehet hasonlítani. A tengeralattjáróval nem akkor van baj, ha bemerül a vízbe, hanem akkor, ha a víz bekerül a tengeralattjáróba. Ámen.

Forras: vasarnapiuzenet.blogter