2011. június 3., péntek

A második esély - The second chance



„Egy hit. Egy város. Különböző világok.” – olvashatjuk a szlogent A második esély plakátján és DVD borítóján. A film ugyanis egy város két gyülekezetének életét mutatja be, pontosabban egy gyülekezet két misszióállomását. A fő templom, melynek neve „Szikla”, egy elit közösség a külvárosban, ahova gazdag fehérek járnak vasárnaponként szép ruhába öltözve. Az istentiszteletek gondosan szervezettek, a gospel kórus kitűnően vezeti az éneklést, gondos marketingmunkával szervezik a külmissziót: azt gondolhatnánk egy álom gyülekezetben járunk. Mégis kiderül majd, hogy épp a legfontosabb hiányzik innen: a szeretet, az alázat és az áldozatvállalás. Ebben a közösségben zenei pásztor Ethan Jenkins (Michael W. Smith), kinek édesapja a gyülekezet első embere. A gyülekezet egyik misszióállomása a város szegény negyedében található, amelynek neve, „Második esély”. Régen ez a misszióállomás volt az anyagyülekezet, de idővel a jómódú keresztények elhagyták ezt a kerületet. Az ott élő lecsúszott, főleg sötétbőrű emberek között szolgál Jake Sanders (Jeff Obafemi Carr), aki szívügyének érzi küldetését. 




A film elején Jake a „Sziklában” szolgál és elmondja a hívőknek, hogy nem a pénzükre van szükségük, hanem a szolgálataikra, arra, hogy a testvérek kilépjenek a kényelmes életükből és valóságos módon segítsenek azokon, akik rászorulnak, hiszen Jézus is azt tette. A közösség és annak vezetősége értetlenül és botránkozva hallgatja a pásztor szavait. Az előljáróság kiküldi Ethant a „Második esélybe” megfigyelőnek. A menyegzőjére készülő pásztor ebben a közösségben olyan dolgokat tapasztal, amit eddigi szolgálatában sohasem. Emberi sorsokkal ismerkedik meg. Prostituáltak, kábítószer kereskedők, hajléktalanok, munkanélküliek között kell töltenie napjait. Érdeklődéssel és néha furcsa szemmel figyeli „kollégája” nem igazán teológián tanult módszereit. Mégis azt tapasztalja, hogy ez az imaház tele van érdeklődővel, akik életük mélypontján Jézusnál találják meg a második esélyt. Jake nem az irodájában, hanem az utcán, az emberek között tölti napjait. Kezdetben Ethan számüzetésnek érzi ezt a szolgálatot, de idővel kezdi megérteni, hogy ez számára is második esély. Egész eddigi életét egy olyan szolgálatnak szentelte, ami képmutató és hazug volt. Csak az elismerés, a siker, a gazdagság hajtotta. Nem értette igazán miről is szól a keresztény küldetés, amelynek szentelni kívánta az életét.

Egyik nap egy családhoz mennek látogatóba, ahol az édesanya épp kecskehúst süt roston, kis híjján felgyújtva az egész házat. Ott találkozik Ethan egy kislánnyal, aki egy rajzot ad neki ajándékba. Ezen a rajzon egy égő ház és egy katona látható, amint épp a kislány családját lövi. Itt döbben rá az ifjú pásztor arra, milyen nyomorúságokon mennek keresztül az emberek, milyen mély sebeket ejtenek rajtuk a bűnök. Itt kezdi megérteni, hogy egy olyan világban, ahol gyermekeket kényszerítenek arra, hogy kábítószerrel üzleteljenek, ahol lányokat tesznek utcára, hogy testükkel keressenek pénzt, ott a keresztények nem vonulhatnak vissza kényelmes gyülekezeteikbe.

„Aki tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak.” – mondja Jakab az ő levelében, és sajnos sok keresztény ebben a bűnben éli le egész életét.

A filmismertető forrása: Újkígyósi Baptista Gyülekezet 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése