2011. július 9., szombat

A szellemem imádkozik


Mert ha nyelveken imádkozom, a szellemem imádkozik, de értelmem gyümölcstelen. - 1KORINTHUS 14,14.

Isten Szellem. Az ember szellem. Isten a szellemünkön keresztül érintkezik velünk. A szellemünkön keresztül vezet minket. Nem érintkezik velünk közvetlenül az elménken keresztül, mert a Szent Szellem nem az elménkben lakik, és a testünkön keresztül sem tart fenn velünk kapcsolatot.

A Szellemmel betöltekezett hívőnek viszonylag könnyen be kellene tudni határolnia az emberi szellemet. Azok a nyelvek a szellemedből jönnek, mélyen a bensődből. A szavakat fizikailag mondod ki - de nem az érzékszervei formálják meg. Átadod a nyelvedet a szellemednek, a Szent Szellem pedig a szellemedben adja neked a kiejtést.
A nyelvek nem az elmédből vagyis a lelkedből jönnek. Amikor nyelveken imádkozol, elméd, értelmed gyümölcstelen, nem érti, hogy mit beszélsz. Amikor nyelveken imádkozol, a szavak a legbensőbb lényedből jönnek elő - a szellemedből. Minden vezetés, amit valaha is kaptam, a szellememből jött. És főként akkor, amikor nyelveken imádkoztam - amikor a szellemem élénk volt és Istennel volt összeköttetésben.

Megvallás: Amikor nyelveken imádkozom, a szellemem imádkozik. A szellemem élénk, és összeköttetésben van Istennel. A Szent Szellem a szellemembe adja nekem a kiejtést.

Forrás: A szellemem imádkozik - Kenneth Hagin

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése