2011. augusztus 13., szombat

Netfüggő vagy? Hogyan szabadulhatsz meg tőle?


Azzal, hogy otthon már mindenkinél alapkütyü a laptop meg a wifi, még nem is lenne semmi gond. A net ugyanis nemcsak egy karosszékből kezelhető információs és szórakoztató központ, de gyors, hasznos és okos cucc is, ami nélkül, valljuk be, sokan már nehezen tudnánk életben maradni. Azzal azonban, hogy privát nethozzáférésünk van a munkahelyen, hogy minden kávézóban, de még a vonaton is alap a hotspot, komoly zsákutcába kerültünk. Nyilván sokan vannak, akiknek nem okoz problémát, hogy különbséget tegyenek a virtuális és reális világ között, hogy "hasznos, de nélkülözhető" eszközként tekintsenek a világhálóra.

Mások azonban csak nehezen tudják elképzelni, hogyan lehetne másképp szórakozni, filmet nézni, zenét hallgatni, barátokkal cseverészni, ha nem a neten keresztül. A problémák ott kezdődnek, amikor az internet olyannyira beeszi magát a privát szféránkba, hogy azon kapjuk magunkat, már moccanni sem bírunk nélküle. Amikor ebéd helyett is inkább a böngésző mellé kucorodunk, amikor inkább MSN-ezünk, ahelyett, hogy beüljünk a kávézóba a barátunkkal vagy barátnőnkkel, amikor még késő éjszaka is a blogunkon pötyögünk, ahelyett, hogy az ez ellen lázadozó párunk mellé bújnánk. A netfüggés tünetei közé nemcsak a csökkenő munkatempót, a lazuló társas kapcsolatokat vagy a beszűkülő életvitelt soroljuk, de azt a nyomasztó érzést is, ami azt súgja: valami nem okés velünk mostanában.
Nem is kérdés: ha a dolgok nagyon elharapóznának, a hatékonyság érdekében érdemes azonnal pszichológushoz fordulni. Ha viszont még csak a netfüggés lájtos verziójával állunk szemben, akkor a leszokással nyugodtan megpróbálkozhatunk mi magunk is. Aki bevállalja, hogy gátat szab a netfüggésnek, kövesse az alábbi tippjeinket! Mindössze két dologra lesz szükség hozzá: türelemre és tengernyi önfegyelemre.
1. Változtass!
Internet az okos telefonodon, a mobilodon, a munkahelyeden és otthon is? Ha mindig van a kezed ügyében valami, amin pötyörészhetsz, még szép, hogy úgy érzed, minden lehetséges pillanatban netezned kell. Változtatni szeretnél? Vegyél egy nagy levegőt, és mondd le a mobilinternetet, száműzd a számítógépet a konyhából, de az éjjeli szekrényről is. Ja, igen, és legközelebb, amikor utazni készülsz, ne vidd magaddal a laptopot. Attól félsz, hogy unatkozni fogsz nélküle? Tanuld meg másként eltölteni az idődet: vegyél egy új regényt, egy érdekes könyvet, tegyél a táskádba néhány magazint, vagy vidd magaddal az mp3-lejátszódat.
2. Hozz szabályokat!
Távol élsz a családodtól, és csak neten tudtok beszélgetni? Blogolsz? Fenn vagy egy csomó közösségi oldalon? Ne aggódj, ezekről a tevékenységekről a későbbiekben sem kell lemondanod! Csupán arról van szó, hogy meg kell próbálnod ezt a már-már nélkülözhetetlen tevékenységet az egyéb hobbijaid közé sorolni. Sajnos mostantól időkorlátok közé kell szorítanod a netezést, úgyhogy vége a "van egy szabad fél órám, netezek egy kicsit" jellegű gondolatoknak. Nevezz ki egy tetszőleges időintervallumot a napban, mondjuk este 6-8-ig, és csak akkor ülj le a számítógéped elé. Törekedj rá, hogy beleférjen minden böngészős, csetelős, közösségi oldalon bóklászós tevékenységed ebbe a max. két órába. Ha ez mégsem sikerülne, akkor sajna rangsorolnod kell az online tennivalóidat.
3. Regenerálódj!
Amikor hosszabb időre net nélkül maradunk, el sem tudjuk képzelni, mihez kezdhetnénk a fennmaradó órákkal. Ez az a pont, amikor határozottan ki kell állnod önmagadért, és nem szabad hagynod, hogy bármi is visszacsábítson a monitor elé! Inkább gyűjts magadnak más elfoglaltságokat: keress egészen új hobbit, iratkozz be társastáncra, nyelvtanfolyamra, vagy menj sétálni, kirándulni. És végül a legfontosabb: szervezz minél több közös programot a barátaiddal! Igen, itt az idő, hogy visszacsatlakozz a valóságba!
+1: Keresd meg, mi okozza a problémát!Nem mindig fűlik a fogunk a dologhoz, azonban most mégis érdemes futni egy kört az ügyben, mi okozhatja a netfüggőségünket. Csak lazulj el, és gondold végig, hiányzik-e valami az életedből, vannak-e olyan problémáid, amik arra sarkalltak, hogy a net mögött bújkálva keress menedéket előlük.

Forrás: life.hu

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése