2012. január 4., szerda

Mondd ki, hogy újjá lettél


Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten fiában való hitben élem, aki szeretett engem és Önmagát adta értem. — GALATA 2,20.


Egy keddi napon gyógyultam meg. A rákövetkezõ szom-baton bementem a városba és véletlenül összetalálkoztam az egyik barátommal. Azelõtt kebelbarátok voltunk. Az alatt a tizenhat hónap alatt, amíg fekvõbeteg voltam, egyetlen egyszer látogatott meg. Ugyanaz a régi ember volt õ, mint azelõtt, én azonban addigra új teremtéssé lettem. Nevetgélve emlékez-tetett engem azokra, amiket valamikor együtt követtünk el. Rámutatott az utcán az egyik boltra:

— Emlékszel, amikor éjjel… — és felidézte, ahogy én felfeszítettem a zárat, hogy a srácok bemehessenek cukorkát lopni. Olyan képet vágtam, mintha nem tudnám, mirõl beszél. (Jól emlékeztem én arra, ami történt, csak fel akartam használ-ni ezt az alkalmat, hogy bizonyságot tegyek neki.)

— Most meg mi bajod? Úgy csinálsz, mintha nem is emlékeznél, pedig te voltál a bandavezér — mondta végül.

— Pajtás, az a srác, akivel te ott voltál aznap este, meghalt
— válaszoltam én.
— De te nem haltál meg! Tudom, hogy majdnem meg-haltál, de nem vagy halott! Itt ülsz!

— Na igen, mondtam, de te csak azt a házat látod most, amiben élek — a testemet. Az a belsõ ember, aki megengedte a testnek, hogy feltörje a zárat, már nem él. Ez a belsõ ember most már egy új teremtés lett a Krisztus Jézusban.


Megvallás: Én egy új teremtés vagyok a Krisztus Jézus-ban. Ragaszkodom ahhoz a megvalláshoz, hogy én egy új teremtmény vagyok.

Január 4.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése