2012. január 7., szombat

Ábrahám áldása


Áldunk ma Uram Téged, ebben az újesztendőben, előre megyünk Atyám, az Úr áldásainak teljességében, a meglepetések éve, a változások éve, a jó előmenetelek éve. Áldunk ezért téged Úr Jézus Krisztusunk, ebben az újesztendőben!
Erőteljes gyógyító kenet van jelen, megdorgáljuk a fájdalmakat Atyám, Jézus nevében. Minden testből eltávoznak ezek a fájdalmak Jézus hatalmának szavára, Jézus szent nevére, a Szent Szellem ereje által, örök dicsőség ezért Istennek.
Kisgyermekek bemutatására kerül sor és ima elmondása felettük. Amikor gyermekekre tesszük a kezeinket, az teljesen biblikus, fogok még erről tanítani a következő hetekben. Ez nem varázslás, amikor az Igét gyakoroljuk, az sem varázslás, ha a karácsonyfát felállítjuk, és ezzel ünnepelünk, hiszen nem vagyunk a törvény alatt.
Ugye azt azért tudjuk, hogy Jézus Krisztus az évnek nem ebben az idejében született. A mi naptárunk szerint, szeptember környékén született, de valahol az év során meg kell ünnepelni, és mi ebben az időben ünnepeljük, és az olyan jó, amikor az Ő ünneplésére kerül sor.
Mi újesztendőt kezdtünk, de a zsidó naptár szerint, nem most van az újesztendő kezdete. Attól még ez az ünneplés fontos, mert a szívünkben ez az újság van, az újesztendő kezdete. A lényeg az, hogy Ő él, eljött a földre, és feltámadt a halálból.
Szeretnénk a vízkeresztségről hírt adni, mert sokan kérdezték az utóbbi időben, hogy mikor kerül rá sor. Ezért szeretném bejelenteni, hogy most január 15-én, délután 1 órai kezdettel kezdődik a 70-es számú épületben. Egy nagyon szép keresztelő medence épült az egyik pásztorunknak gazdag felajánlásából, és ha jelentkezni szeretnétek, még időben tegyétek meg, kb. 50 ember keresztségére kerülhet sor egy ilyen alkalommal. A titkárságon, vagy Szuhai Péternél lehet jelentkezni.
Ezen kívül egy imakonferenciánk lesz január 14-én 11 órakor, és egy pásztorkonferenciánk, január 28-án, szombaton. A vízkeresztség mellett továbbra is a keresztről tanítok, Pál leveleiből merítve, hogy mit jelent a kereszt egy hívő számára.
A kegyelemről tovább folytatjuk a tanítássort, és mivel a II. Péter 3. fejezetben szintén utalás történik, ezért fontos, hogy elolvassuk az Igéket.
Péter II. 3/12 Akik várjátok és sóvárogjátok az Isten napjának eljövetelét, mely miatt az egek tűzbe borulva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak. 
13. De új eget és új földet várunk az Ő ígérete szerint, amelyekben megigazultság lakozik. 
14. Annak okáért szeretteim, ezeket várván, igyekezzetek, hogy szeplő nélkül és hiba nélkül valóknak találjon titeket békességben. 
15. És a mi Urunk hosszútűrését üdvösségnek tartsátok; amiképpen a mi szeretett atyánkfia, Pál is írt néktek, a néki adott bölcsesség szerint, 
16. Szinte minden levelében, amikor ezekről szól. Ezekben van néhány nehezen érthető dolog, amiket a tudatlanok és állhatatlanok kiforgatnak, mint más Írásokat is, a maguk vesztére. 
17. Ti azért szeretteim, előre tudván ezt, őrizkedjetek, hogy az istentelenek tévelygései el ne sodorjanak, és a saját erősségetekből ki ne essetek; 
18. Hanem növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak ismeretében. Néki legyen dicsőség, mind most, mind örökkön örökké. Ámen. 
Itt megtanuljuk, hogy növekednünk kell ebben a kegyelemben, és a mi Urunk, Jézus Krisztusunk megismerésében. Szeretett atyánkfia, Pál, a néki adott bölcsesség szerint írt nektek a leveleiben. És a Páli Evangéliumot fogjuk vizsgálni.
Amikor Jesse Duplantis fellátogatott a mennybe, találkozott Pállal, Pál megkérdezte, hogy vajon az én Evangéliumomat hirdeted-e? Szeretnék én magam is bölcsességet venni Istentől, hogy miként hozzam elő nektek ezt az Evangéliumot, hogy abból ti megértést vehessetek.
Rátérünk hamarosan azokra az Írásokra, amelyekből megláthatjuk, hogy a törvényt odaszegezte Isten a keresztfára. Nem vagyunk a törvény alatt többé, a kegyelem alatt vagyunk. Ábrahám 435 évvel a törvény előtt élt, vagyis ő nem tartozott a törvény alá. Mégis az Írás úgy szól róla, hogy Isten barátja.
Mi pedig a kereszt után élünk, Pál magyarázza, hogy nekünk mit jelent a kereszt, és mi az, amit nem, bár a keresztények úgy hiszik, hogy azt a kereszt hozta, ezt részleteiben fogom majd taglalni.
Elmondom majd, hogy NEM VAGYUNK A TÖRVÉNY ALATT, mint ahogy Ábrahám sem volt a törvény alatt. 435 évvel Ábrahám áldása után jött a törvény, mi pedig Ábrahám áldását örököltük a Krisztus Jézusban szintén törvény nélkül. Mégis Ábrahám idejében is volt Istennek ítélete, Szodomát és Gomorát ítélet sújtotta.
Mi itt a kegyelem idején élünk, számunkra ez nem szükségszerű, hiszen mi újjászületettek vagyunk, és az Úrnak a természete van bennünk, Isten természetét hordozzuk magunkban. És birtokunkban van az Ige, és képesek vagyunk az Ige hatalmával élni. Jézus nevének hatalmával hatalmat vehetünk, és az üdvösség a mi örökségünk, az újjászületés által.
Ezt a hatalmat az Úr a mi kezünkbe helyezte, a hívők kezébe. Gyakorolásához hit szükséges, mert hit szükséges ahhoz, hogy el tudjuk fogadni ezt a kegyelmet.
Azért támadjuk ilyen erőteljesen a törvényt a mostani tanításokban, hogy téged teljesen szabaddá tegyenek ezek. Sokatok szívében tapasztalható a kárhoztatás gyökere, mélyen a szívetekben. Ezt nem lehet elrejtegetni, ez ott van.
És mindennek az ereje, a kárhoztatás, a törvény által van. A törvények alá helyeztek benneteket a múltban. A legerőteljesebb gyökere mindennek a kárhoztatás, ami a törvény által van, és ezt el kell, hogy pusztítsuk az életünkben. A Róma 6/14 szerint szoktuk olvasni, hogy mi nem vagyunk a törvény alatt, hanem a kegyelem alatt vagyunk.
Tehát a mai napon azon fogunk időzni, és dolgozni, hogy a kárhozat alól kijöhessünk, mert a kárhozat az ördögnek munkája. Ha ki tudunk jönni a törvény alól, akkor a Szent Szellem szabadságát fogjuk élvezni, és a kegyelem áradása, a csodálatos áldások az életeden észrevehetők lesznek.   
Kolosse 2/14 Azáltal, hogy eltörölte a parancsolatokban ellenünk szóló kézírást, amely ellenünkre volt nékünk, és azt eltette az útból, odaszegezvén azt a keresztfára; 
15. Lefegyverezvén a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, azokat nyilvánosan megszégyenítette és mutogatta, győzelmet aratván felettük a keresztfa által. 
Megszerezted-e már magadnak azt a kijelentést, hogy Isten maga odaszegezte a törvényt a keresztfára, és ezáltal lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat?
Ez megmutatja nekünk, hogy az ördögnek a fegyvere, a törvényben van. Az ördög arra használja ma is a törvényt, hogy fejbe vágjon vele. Azt mondja neked, hogy nem tettél még elegendőt, többet kellett volna tenned. Még akkor is, ha jól tetted a dolgodat, akkor sem tettél eleget, ugyanis többet kellett volna imádkoznod. – Igen, imádkoztam! – mondod. De többet kellett volna imádkoznod! – mondja az ördög.
Ha valami rosszat tettél, akkor a törvényből látod, hogy az rossz, de ha valami jót tettél a törvény szerint, akkor azt fogja mondani, hogy de nem tettél eleget belőle. Mert a törvény az atyafiak vádolója.
Az egyik pásztor azt mondta, hogy én a törvénnyel kötöttem házasságot. Attól tartanak ugyanis a hívők legtöbbször, hogy ha a törvény alól kikerülünk, akkor törvénytelenné válunk? Az ördögnek egy nagy hazugsága ez, és ez is az ördög által a szívünkbe ültetett félelmekből van.
A hazugság szelleme által az elmébe, és a szívekbe ülteti el ezt a félelmet. Azt hiteti el velünk, hogy a törvény nélkül törvénytelenekké válunk. Amikor Ábrahám még a törvény nélkül élt itt a földön, Isten barátjának neveztetett.
Libanonban éltem egy ideig, és ott sem volt törvény, hat évig folyt ott a háború. Mihez volt az hasonló? Olyasmi volt, hogy mindig a józanész szerint kellett cselekedni. Az emberek hajlandók voltak ingyen segíteni, rendbe hozták az utakat, a telefonvonalakat.
Vagy egy másik példát hozok: ha az ember az autópályán halad 130 km/órás sebességgel, s ha van sebességkorlátozás, akkor azt meg tudod szegni. De ha nincs kitéve korlátozás, akkor a józanész szerint annyival mész, amennyivel szeretnél.
Néhány évvel ezelőtt, amikor iskolába jártam, nagyon gyors, sok lóerős autóink voltak akkoriban, 440 LE motorral. Ahol én laktam, volt egy nagyon éles kanyar is, ott le kellett volna lassítani 50-60 mérföld/órára. Voltak olyan fiúk, akik évről évre megpróbálták 150 mérföldes sebességgel bevenni azt a kanyart.
Ami a legdöbbenetesebb ebben, hogy soha nem követelte az életüket ez a vakmerőség, de többször megpördült az autójuk, és gerinctörést szenvedtek. Három személlyel is megtörtént ez. Tehát ezt teszi az emberrel a törvény. A tilos jelzés arra készteti az embert, hogy megszegje azt.
A törvényt azért adta Isten az embernek, hogy megmutassa, hogy szüksége van az embernek egy üdvözítőre! És mi megkaptuk az Üdvözítőnket.
Hangsúlyozom, hogy Ábrahám 430 évvel a törvény előtt élt. És Isten úgy hívta őt, hogy az én barátom. Ma mi nem vagyunk a törvény alatt:
Róma 6/14 Mert a bűn tirajtatok nem uralkodik; mert nem vagytok törvény alatt, hanem kegyelem alatt. 
A bűn tirajtatok nem uralkodik, mert nem a törvény alatt, hanem a kegyelem alatt vagyunk, írja itt.
Jelenések 12/10 És hallék nagy szózatot az égben, amely ezt mondta: Most lett meg az üdvösség és az erő, és a mi Istenünk királysága, és az Ő Krisztusának hatalma; mert a mi atyánkfiainak vádolója levettetett, aki vádolta őket éjjel és nappal a mi Istenünk előtt
Sokkal több ember üdvözül, mint a törvény tudói azt gondolnák, hiszen mondja az Írás, hogy – higgyetek az Úr Jézus Krisztusban, és mind te, mind a te házad népe üdvözül általa. (Csel. 16,31) A bibliaiskolai éveim alatt volt egy látásom, láttam azt az óriási sereget, akik a mennyben voltak fent, megszámlálhatatlan sokaság a trón körül.
Jelenések 6. fejezete lehetett ez, amikor mindenki ott sereglik a trón előtt. Olyan erőteljes sokaság ez, hogy a sereg vége, szinte a világűrben van. Nektek, sokatoknak része van ebben a munkában, hogy az embereket üdvösségre vezessétek!
Róma 2/4 Avagy megveted az Ő jóságának, elnézésének és hosszútűrésének gazdagságát, nem tudván, hogy az Istennek jósága téged megtérésre indít? 
Isten jósága az, ami ezt elvégzi. Amikor Péter áldott volt, mert az Úr szavára cselekedett, és oly bőséges volt az a bizonyos halfogás, amikor leeresztette a hálót. Mit tett utána? Rájött, hogy ő milyen bűnös, leborult az Úr előtt, és könyörgött az Úrnak, hogy távozzon elő tőle, mert ő bűnös az ő voltában.
De a mai időszámításban, ez teljes hazugság, hogy mi bűnösek lennénk, mert mi újjászületettek vagyunk, és a múlt, a jelen, és a jövő vonatkozásában minden bűnünk megbocsáttatott. Nagyon kedvelem a következő Igét.
Zsoltár 103/4 Aki megváltja életedet a pusztulástól; kegyelemmel és irgalmassággal koronáz meg téged. 
Amikor az ember tudja azt, hogy neki megbocsáttatott, akkor az Úrnak a félelme lesz az ő osztályrésze, félni [tisztelni] fogja az Urat. Az Úr félelmét, amikor megtapasztalja az ember… Megtörtént ez velem, néhány évvel ezelőtt, ahogy éjszaka kimentem a mosdóba, az Úrnak a félelme várt ott, meglátogatott. Hú-ú-h! Néhányatoknak, akiknek különleges elhívásuk van, lesz ilyen meglátogatásuk, hogy valójában megadjátok-e magatokat az Úrnak arra az elhívására?
Amikor megtudod, hogy neked megbocsáttatott, és új teremtés vagy, akkor tudsz növekedni a kegyelemben és az Úr ismeretében. Az Úr ismerete az kijelentett tudás az Úrról, nem lehet megszerezni akadémiai szinten ezt a tudást, kijelentett tudásként jön hozzánk.
Ki pontosan az atyafiak vádolói? A törvénynek a tudói az atyafiak vádolói! Ahogy mondtam, a mi bűneink eltöröltettek a múlt, a jelen, és a jövő vonatkozásában. Amikor a törvénytől végre szabaddá válsz, akkor tud a Szellem szabadon mozdulni az életedben.
Hit kell ahhoz, hogy az ember Isten kegyelmét el tudja fogadni az életére. Mondja az Ige, hogy kegyelemből tartattatok meg, hit által. Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék. (Efézus 2/8) Bármelyikkőnkre vonatkoztatva is, Isten kegyelme az, hogy üdvözült.
Efézus 1/3 Áldott legyen az Isten, és a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki megáldott minket minden szellemi áldással a mennyekből a Krisztusban, 
Bizony áldott legyen ezért a mi Istenünk, és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja ezért. A hit tudja elfogadni azt, amit nem érdemeltünk ki. Amit nem tudtunk elérni az érdemeinkkel, azt a hit tudja elfogadni.
Ha a hitünkben növekszünk, akkor leszünk képesek az Úrról még több kegyelmet, és még több ismeretet elfogadni. Építkezünk, és mindig hozzáadódnak itt igehelyek. El fogom nektek magyarázni, hogy miért. Mert mindannyian meg fogunk ítéltetni arról, hogy vajon a Páli Evangéliumot hirdettük-e?
Miközben erről tanítok, mindig kapok újabb és újabb kijelentést, és növekedni fogunk az Evangélium megértésében, hogy kik vagyunk, hogy szabadok vagyunk.
János I. 4/17 Azzal lett teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizodalmunk van az ítélet napjához, mert amint Ő van, úgy vagyunk mi is e világban. 
Az ítélet napján nekünk nem Isten hatalmas trónja előtt kell megállnunk ítéletért, mert Jézus azt az ítéletet magára vállalta, ami ott ért volna minket. Vagyis nem ilyen törvény szerinti megítélésről szól. Akkor miről szól? Az ítélet napján azok lesznek megítélve, akik minket a törvény mértékével megítélnek.
Nekünk tudnunk kell ezt, hogy a mi szeretetünk teljessé kell, hogy legyen. Hányszor mondták pl. nekem idegenek azt, hogy nem vagyok méltó arra, hogy Isten felkentje legyek. Nektek vajon mondták-e ezt? Mert nekem pl. elmondták azt is, hogy te sem vagy méltó rá.
Megítélnek mindenkit, mert nem tudják, hogy amint Ő van, úgy vagyunk mi is e világban. Ez az, ami tökéletessé teszi a szeretet utunkat, tudunk velük is szeretetben járni. Törvényeket hoznak ellenünk. Nekünk ki kell teljesedni a szeretetben, hogy tudjunk velük is szeretetben járni. Tehát erről beszél, hogy az ördög fog minket megítélni, törvény tudói fognak minket megítélni, az ördög képviselői.
Azért nem jár nekünk ítélet, mert amint Ő van, úgy vagyunk mi is a világban. Jézus a törvény alatt van-e? Jézus a betegség és a gyengeség súlya alatt van-e? Vagy Jézus szegény-e? Ezért javaslom, kezd el ezt a megvallásodat, hogy: AMINT Ő VAN, ÚGY VAGYOK ÉN IS EBBEN A VILÁGBAN! Valahol el kell kezdeni a mindennapi megvallásunkat.
Egyik kedvenc igeversem a Titusz 2/11-12, s ezeken a verseken el kell időznünk. Nézem a prédikátorokat, akik a kegyelemről tanítanak. Az egyik egy óriási gyülekezetben szolgált Ausztráliában, egy pünkösdi gyülekezetben. És mondtam, hogy ha őket képes lesz valami változásra bírni, akkor nagyon jól végezte a munkáját. Meghívást kapott oda, elment, mert az emberek nyitottak erre a változásra.
Hagin amikor még az élete során nyilatkozott erről, akkor azt mondta, hogy van egy olyan Evangélium, amire Krisztus Teste még most nem képes, hogy befogadja. Most már mi ebben a pillanatban készen állunk rá, itt mindenképpen így igaz.
Én szeretnék növekedni a kegyelemben, és azokban a dolgokban, amit Isten akar általunk elvégezni. Ezeket nem tudjuk kiérdemelni, a kegyelem ajándék.
Titusz 2/11 Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, 
12. Amely arra tanít minket, hogy megtagadva a hitetlenséget és a világi kívánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon:  
Ki az, aki tanít minket erre? A törvény ismerői, a prédikátorok, vagy a pásztorok? Nem. Hanem Istennek az üdvözítő kegyelme az. Amikor az emberek végre szabadok lesznek a törvénytől, és a Szent Szellem szabadon tud mozdulni, akkor képesek még több kegyelmet fogadni Istentől. Ez a kegyelem megjelent minden embernek, amely üdvösséget hoz.
Amikor az emberek a képembe hazudnak, azt mondják, hogy nem hisznek Jézusban, nem hiszek Istenben, akkor hazudott az illető, mert mindenkinek megjelent ez a kegyelem, az illető csak visszautasítja, mert a saját dolgait, útjait akarja járni.
Nagyon sokan hisznek Jézusban. Az elmúlt évben is tapasztaltam azt, hogy volt egy gazdag ember, és nem akarja feladni a világi útjait. Milliárdosokról beszélek most. Hisznek Jézusban, de nem akarja elkötelezni magát erre az életre, mert azt mondta, hogy ha ő befogadja Jézust, mint élete Urát, akkor nem ő lenne a saját ura.
Az embereknek fel kell fedezni azt, hogy van egy jobb élet annál, mint amikor korrupcióban élünk. A pokol egy nagyon súlyos hely. Róma 10/13 szerint van vigasztalásunk, mert mindaz, aki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik.
Volt egy magyar ember, 18-19 éve lehet ennek, visszajött az Egyesült Államokból, és otthagyta a korrupt életét, amit ott élt. Nagyon rossz élet volt, amit ő ott élt. Kérdezték ott tőle, hogy be akarja-e fogadni az Urat? És mondta, hogy nem akarja, mert ehhez az élethez kellett, hogy pénze is legyen. Most, hogy ezt feladta, elfogadta az Urat. Megvallotta az Urat.
Ott is befogadhatta volna, az Úr ott is képes lett volna a dolgairól gondot viselni.
De az emberek úgy gondolják, ha ők az Urat befogadják, akkor rögtön a törvény alá kerülnek. Látják ugye azokat, akik gyülekezetbe járnak, hogy hogyan le vannak terhelve a törvénnyel, és nem akarják ezt a fajta életet élni. Ki akar ilyen életet élni? Én sem akarnék ilyen életet élni, hogy egyik keresztény rendelés a másik után.
Úgy gondolják, hogy a zsidótörvényekről ők már gondoskodtak, de akkor meg kell tartanod a törvény minden egyes jottáját. Egy dolog, pl. ami le van írva a törvényben: egy kis lapátkát kell hordanod a hátizsákodban, mert amikor el kell menned a dolgodat végezni, akkor kell ásni egy kis gödröcskét azzal a lapátkával, és utána azt el kell temetned. Meg van írva a törvényben. Ki az, aki meg tudja tartani a törvényt? Képmutatás!
Értelmetlen lenne próbálkozni vele, mert nem vagyunk a törvény alatt, soha nem is voltunk a törvény alatt. Pontosabban így írja, hogy Jézus betöltötte értünk a törvényt, és a törvénynek betöltése a szeretet. Ugye azzal lett teljessé a szeretet. A törvénynek tudorai, ítélkezések.
Amikor Izraelbe megyek, akkor mindig töltök egy kis időt a haszidik rabbikkal, és a kívül valók döbbenettel állnak előtte, én is. Dicsérjük az Urat. Lehet, hogy azért akarja ezt az Úr, hogy ők lássanak valamit, kijelentést vegyenek. Ezek a haszidik zsidók, akik feketébe is öltöznek, azt mondta, hogy még életében nem ivott kapucsínót. Meghívtam az elsőre, és azután egy másodikra is. Ízlett neki.
Tehát, ha kitartasz a tanításokban, akkor te is szabad leszel, mert csak az Evangélium, amit olvasunk, minden egyes leveléből kiolvasható ez. Nem lehet magunkat elzárni előle.
Korinthus I. 15/56 A halál fullánkja pedig a bűn; a bűn ereje pedig a törvény. 
A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. Vagyis a hústestiségünket a törvény úgymond, aktiválja. Az egésznek a gyökere, hogy bűn és bűntudat, az a törvényben keresendő. Van még egy-két kis gyökere, az egyik a félelem. A világ a fizikai haláltól fél, nem a szellemi haláltól. A halálfélelemről majd a későbbiekben beszélünk.
Mert azt nem tudják, hogy létezik a szellemi halál, és azt sem tudják, hogy létezik egy menny és egy pokol, de ha bekerülnek a kórházba, és fizikálisan akarnak meggyógyulni, félnek a haláltól, mert van egy félelem bennük a haláltól.
A fő baj azonban, hogy ott van bennük is a kárhoztatás, a törvény kárhoztatja őket. És ettől a kárhoztatástól meg kell szabadulnia mindenkinek, mert ez köti meg a hitünket, hit nélkül pedig nem vagyunk képesek elfogadni Isten kegyelmét. Jézus a kereszten megoldást hozott a törvényre, a kárhoztatásra, a bűnre. És most nézzük az 57-es verset.
57. De hála az Istennek, aki a győzelmet adja nékünk a mi Urunk Jézus Krisztus által.
Ki adja nekünk ezt a győzelmet? Isten adja nekünk! Jelen időben! Hála az Istennek, aki a győzelmet adja nékünk, a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Nem lehet ám kiérdemelni, Ő adja! Ez a győzelem a bűn felett, a halál felett, győzelem a törvény felett. És ez a győzelem adatik nekünk. A győzelmet nem lehet kiérdemelni, vagyis nem tulajdonítható neked, a te érdemeid által, Isten adja neked ezt a győzelmet. Nem tudod kiérdemelni, csak elfogadni tudod.
Ezt olvastuk az előbb, hogy odaszegezte a keresztfára a törvényt, és lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat. Isten maga törölte el azt az adóslevelet, amit ellenünk írt, ami a kárunkra volt. Jézusnak a keresztfájára odaszegezte a parancsolatokkal együtt, a tízparancsolattal együtt a keresztfára szegezte.
Mert Isten tudta, hogy az Ő kegyelme nélkül senki nem lesz képes elfogadni a törvény által az Ő áldásait. A törvény által senki nem juthatott el a megigazultság ismeretére. Mert Isten tudta, hogy a törvény csak kárhoztatni képes, a törvény átkot képes hozni, ezért Isten odaszegezte azt a Jézus keresztfájára. Minden ellenünk szóló kézírást odaszegezett. Mindaz, ami oda lett szegezve, s az többé nem működőképes.
Tehát azért nem vagyunk már a törvény alatt, amit Jézus elvégzett. Ha az ember saját erejéből akarna kijönni a törvényből, - a törvény ugyanis azt mondja, hogy neked meg kell fizetni az adóságot, tartozol nekem ezekkel, és ezekkel az átkokkal, tartozol nekem ezekkel és ezekkel a betegségekkel, tartozol nekem a halállal.
És a törvény azt mondja, hogy most ezt fizesd meg nekem, azért, mert nem tartottál meg engem, nem tartottad meg a törvényt. Mivel nem tartottad meg a törvényt, ezért neked fizetned kell, ez az adóslevél.
Jézus ezért vállalta a keresztet, hogy a kereszten meghaljon értünk, mert Jézus bűnnélküli volt, a büntetésnek a teljes árát megfizette értünk. Megfizette ezt a halált, megfizette a törvény tartozásait. Istennek a törvénye abban az időben oda lett szegezve a keresztfára.
Jézus fizette meg a törvénynek azt az adóslevelét, amivel mi tartoztunk a törvénynek. Jézus fizette meg azt a betegséget, amivel mi tartoztunk a törvénynek. Jézus betöltötte a törvényt. Jézus nem csak értünk halt meg, hanem a mi helyünkben halt meg, mintha mi lettünk volna. Nagyon nagy különbség. Később elmagyarázom.
Mert mi Őbenne voltunk, amikor Ő meghalt, ezért tudtunk feltámadni Őbenne, amikor Ő feltámadt. De ne térjünk most ki erre, maradjunk a fővonalon, mert tovább kell itt haladnunk. Vagyis mi már többé a törvénynek nem tartozunk semmivel! Ezért a törvény többé már nem mondhat nekem semmit, hogy ezt tegyem, vagy azt tegyem.
Mert nem vagyok adósa többé a törvénynek, és nem kell, hogy mondjak semmit a törvénynek, mert amit mondok, azt csak Jézusnak kell mondanom. Jézussal kell csak beszélgetnem, mert Jézus az én üdvözítőm, nem a törvény.
Jézus az ok arra, hogy én szent vagyok, Ő szerezte a szentségemet, nem a törvény. Jézus hozta nekem, hogy én áldott vagyok, nem a törvény hozta nekem az áldást. Jézust hozta tehát nekem mindezeket az áldásokat, és nem úgy jött az áldás, hogy megtartottam volna a törvényt.
A 14-es versben mondja, hogy Isten odaszegezte a keresztfára az adóslevelünket, a rendeleteket, és a parancsolatokat. És a következő versben írja, hogy lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat. Tehát a gonosz szellemeknek az erejét leszerelte.
Mi ugyanis ezeknek a gonosz erőknek, fejedelemségeknek, hatalmasságoknak a fegyverük? Nagyon meg fogsz most döbbenni rajta, mert a fegyverük, amivel dolgoznak, az maga a törvény, azzal tudnak téged megközelíteni, odaférkőzni. Ki vannak képezve ugyanis, mint a jogászok. Állandóan vádaskodni akarnak veled.
És ez a vádaskodás nagyon jól munkál sokak életében, akik komolyan akarják venni Isten dolgait. Náluk az ördög Isten törvényeit használja, hogy elítélje őket. Ezért hívja fel a figyelmünket, hogy odaszegezte a keresztfára a törvényt, a parancsolatokban ellenünk szóló kézírást, amely ellenünkre volt nekünk, és lefegyverezte a fejedelemségeket, és a hatalmasságokat. Le vannak fegyverezve, ezért lehet neked örömmel kiáltani a hallelúját.
Tehát ez a lefegyverezés azt jelenti, hogy azt a fegyverét, amellyel állandóan vádol téged, - a törvényt elvette tőle! Honnan tudod, hogy valami rosszat tettél? Valamit figyeltem, több mint húsz évvel ezelőtt. Pásztor vagy evangélista volt, annyi rossz dolgot tettek a szolgálati éveik során, és nem is tudták, én pedig nem szóltam nekik arról.
Munkáltak, üdvösségre vezették az embereket, prédikáltak, gyógyulások történtek, és nem voltak kárhozat alatt, mert senki nem táplálta őket a törvénnyel, ezért szabadok voltak. A bűneink megbocsátást nyertek a múlt, a jelen, a jövő dolgában. És akkor tud a Szent Szellem jönni igazán.
De ha az ördög jön a törvénnyel és idézi neked, hogy Isten törvénye ezt mondja erről és azt mondja arról… Sőt azt is bebizonyítja neked, hogy a karácsonyfa a varázslás bűne, ha feldíszíted, mert az ördög jogászai nagyon sziporkázóan tudják magyarázni az Igét.
De ha a Biblia azt írja, hogy Isten a Jézus keresztjére odaszegezte ezeket a parancsolatokat, amelyek ellenünk voltak, akkor te mit mondasz a vádolónak? Mondd meg neki, hogy nem vagy a törvény alatt.
A sátán használja a törvényt, a törvény pedig vádol téged, mint egy vádoló ügyvéd, vádat fejtegető ügyvéd a bíróságon a törvénnyel. De a törvény már nem alkalmazható rád, nem érvényes rád. Ez azt jelenti, hogy neked már végre fel kell kelned ebből, s azt kell mondanod, hogy: – Figyelj ördög, nem vagyok többé a törvény alatt!
Néhány prédikátor, ha hozzám jön, nekik is el fogom mondani. Csak annyit mondok majd, hogy: – Ördög ……! Egyszer Ausztráliában beszélgetett velem egy alkoholista, olyan hangvételben, mint az alkoholisták általában, és rákiáltottam, gyere ki belőle te alkoholista démon, Jézus nevébe! A képébe kiáltottam persze ezt. Azután felszállt a buszra, egy-két hónapra rá újra találkoztam vele, és teljesen józan volt.
Azért, mert szabadok vagyunk a törvénytől, nem azt jelenti, hogy a hústestben bujálkodunk egész életünkben. Teljesen mást jelent. Minél jobban megérted a jézusi szeretetet, és hogy Ő egy teljesen győztes életet tervezett számodra.
De ha nincs sebességkorlátozás az úton, akkor olyan sebességgel mész, ahogy jólesik, és nem követtél el törvényszegést, mert ahol nincs törvény, ott nincs törvényszegés. Tehát, ha lehet hajtani, ott, ahol nincs sebességkorlátozás, ott úgy megy az illető? Ahogy jónak érzi, azt a sebességet fogja választani. Belülről jön elő a vezérlés, a Szent Szellem szabadsága fog jönni, ott, ahol nincs törvény. És az ördög kiraboltatott az ő erejéből, amely a halálban van.
Ha rájössz arra, hogy te már nem fogsz meghalni, mert meghaltál a Krisztussal, a Krisztusban, akkor nem fogsz félni többé a haláltól, mert már meghaltál. Óriási kijelentés! Ha már meghaltál, akkor hogyan tudnál újra meghalni?
Hangsúlyozom, hogy Ábrahám a törvény nélkül élt, és mi ugyanígy a mai napon, Ábrahám magvaként a törvény nélkül élünk. Akkor Isten ítélete sújtotta Szodomát és Gomorát, ma ez másként van. Nézzük ezt a Róma 8/19-ben.
Róma 8/19 Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.
Az egész teremtett világ Isten fiainak a megjelenését várja. Ez a ’hüosz’ szó, az Úrra használta ezt egyszer az Írás. A mai napon hogy áll a dolog? Újjászületünk Krisztusban. Elnyerjük Isten természetét a szellemünkben. A Jakab 1/19-ben van írva, hogy az Ő akarata szült minket az igazság Igéje által, hogy első zsengéi legyünk az Ő teremtményeinek.
A második lépés, amit tennünk kell, hogy be kell teljesednünk a Szent Szellemmel, mert ugye a világ nem fogadhatja be a Szent Szellemet. A harmadik pont, amit tennünk kell, hogy Isten Igéjének a hatalmával kell élnünk.
Mi nem parancsolatok által engedelmeskedünk az Igének, hanem belülről, kifelé megcselekedjük az Igét, ugyanis mi nem Isten Igéjén kívül állók vagyunk.
Az egyik testvérem írt nekem, hogy az unokájával van valami probléma, és elviszi az orvoshoz, valami rohama van. Adtam neki egy-két pontot, hogy vizsgálja meg a Bibliát, ő bibliatanító volt. Megírtam neki, hogy nekünk, Isten Igéjének a cselekvői kell, hogy legyünk, és a Máté 18/18 szerint megkötjük ezt a gonosz munkát, és Márk 16/18 szerint, pedig kihajítjuk ezt az ördögöt.
És utána már csak azt kértem, hogy Jézust kell dicsérni, és elküldtem neki ezt az e-mailt, és így működött. Használni kell ezt az igei hatalmat az életünkben.
János 1/1 Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige.
2. Ez kezdetben az Istennél volt. 
3. Minden Őáltala lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett.
4. Őbenne volt az élet, és az élet volt az emberek világossága;
12. Valakik pedig befogadták Őt, hatalmat adott azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az Ő nevében hisznek;
14. És az Ige testté lett és lakozék miközöttünk és láttuk az Ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal.
A Máté Evangéliumában ad nekünk az Úr egy utasítást, hogy mit tegyünk az Ő győzelme után.
Máté 28/18 És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.
19. Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek nevében,
20. Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és ímé, én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen! 
Vagyis megkaptuk ezt a hatalmat, és most a mi részünk, hogy az Ő Szellemének a hangját meghallván, engedelmeskedjünk ennek a hatalomnak és az Ő Igéjének, és aszerint cselekedjünk. Ezékiel 36-ban a 25 verstől együtt fogjuk olvasni az Igét.
Isten látta, hogy gondja van az emberrel, és azt mondta, hogy én magam fogom megoldani ezt a problémát. Az embernek egy új szívet fogok adni, és az én Szellememet helyezem beléje, és az én Szellemem fogja őt győzelemre vinni. Ez Isten természete. És ha felnövekszünk, akkor egyre inkább hozzá leszünk hasonlóvá. Így oldja meg Isten ezt a problémát, az Ő szavai ezek. Elolvassuk ezt.
Nem azt mondta Isten, hogy megoldom a problémát, a törvény alá helyezem őket, ugyanis már a törvény alatt voltak, és nem működött. Jézus van tehát a bensőnkben, és ugyanúgy, ahogy Jézus élt, amikor a földön élt, betöltötte a törvényt, és mi is képesek vagyunk erre.
Ezékiel 36/25 És hintek reátok tiszta vizet, hogy megtisztuljatok, minden tisztátalanságotoktól és minden bálványaitoktól megtisztítlak titeket.
26. És adok néktek új szívet, és új szellemet adok belétek, és elveszem a kőszívet testetekből, és adok néktek hússzívet.
27. És az én Szellememet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolataimban járjatok és az én törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek.
Róma 8/1 Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Szellem szerint.
És, hogy miért? Nézzük meg a következő Igét.
2. Mert a Jézus Krisztusban való élet szellemének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől.
Szabadok vagyunk! Ha az Úr földi életét vizsgáljuk… A János 8-ban hoztak hozzá egy asszonyt, akit házasságtörésen kaptak, s a törvény szerint meg kellett volna kövezni, halálra kövezni, és miután elmentek az asszonynak a vádolói mind, azt mondja Jézus, hogy én sem kárhoztatlak.
A törvény alatt ugyanis egyetlen, akinek joga lett volna arra, hogy elítélje őt, az Jézus volt, nem azok, akik hozták. Neki lett volna egyedül hatalma arra, hogy megítélje. És azt mondta Jézus, én sem ítéllek. Látod ebben Isten szívét, még abban az időben is?
És vannak olyan csodálatos prédikátorok, akik odaszánták az életüket arra, hogy Isten kegyelmét hirdessék, és egyre több megértés jön elő. A legtöbb prédikátor ugyanis hirdeti a kegyelmet, de a kegyelemnek és a törvénynek a keverékét hirdeti, összekeveredik a kettő. Nem lehet a kettőt összekeverni.
Ha szabad leszel a kárhozat alól, akkor, szabad leszel pl. a depresszió alól. Minden alól könnyen ki tudsz szabadulni könnyedséggel. És ebben fogunk tovább haladni. Ma ez volt a szívemen elsőként, hogy elmondjam. A törvény tudorai, ha ezt hallják, olyan nekik, mint a Titanic.
A Bibliában sehol nem fogod találni, hogy egy keresztény számára írta volna az Írás, hogy vallja meg a bűneit. Nincs ott. Az I. János levele ötven évvel azután íródott, mint ahogy Pál a leveleit írta.
Pálnál hogy volt ez? A gnosztikusokhoz írta János apostol az I. levelének 1. fejezetét, akik zsidók voltak. És a következő fejezetet, az I. János 2. fejezetét kezdi címezni az Úrban kicsinyeknek [a csecsemőkorú hívőknek], a gyermekeknek, az ifjaknak, és ott már nem írja a bűnök megvallását!
Mondtam a pásztoraimnak tegnap, hogy a múltkorában azon kaptam magamat, hogy valami olyat tettem, amit régebben megvallottam az Úrnak, mint bűnömet. Ha most nézzük, hogy mi a bűn és mi nem, akkor mindent nem tudunk megvallani az Úrnak, mert pl. a kevélység, mint egy súlyos szellemi bűn… Mikor tesszük azt, hogy az Úr elé megyünk, és megvalljuk a kevélységünket?
Tehát látjátok, hogy támogat minket ez a gondolat, hogy a bűneink megbocsáttattak múlt, jelen, és jövő vonatkozásában. És azután mondtam magamnak, hogy hiszen az Úr nekem ezt már megbocsátotta. Tehát ahelyett, hogy azt mondtam volna, hogy Uram bocsánat, és sajnálom, és bocsáss meg nekem, azon kezdtem gondolkodni, hogy vajon miért is tettem azt, amit tettem? Egyszerűen a hústest ostobaságából fakadt.
A keresztény az életét 90 %-ban azzal tölti, hogy próbál Isten tetszésére lenni, és törekszik arra, hogy ápolja a közösségét Istennel, és így nem marad neki ideje másra. Erről szól az életük. A testvérem pl. élete minden napján, reggel is és délután is elment istentiszteletre, aminek része volt a bűnök megvallása.
Tehát a kárhoztatás kötése alól kell kijönnünk, hogy szabadok legyünk. Tudnod kell, hogy amint Ő van, úgy vagyunk mi is e világon, vagyis az ördögöt a lábunk alá kell helyezni, és ott kell tartani, rajta kell taposni. Az áldásokat hitben kell elvenni, amit ugyanis nem érdemeltünk ki.
Az egyik gyökér problémát fogjuk tárgyalni hamarosan, a problémák legmélyebb gyökerét, ami oda vezethető vissza, hogy a keresztényeknek fogalmuk nincs arról, hogy mi végeződött el a kereszten. Egy pár hetet erről fogunk beszélni, hogy mi az, amit mondott, és mi az, amit nem mondott a levelében Pál. Ez segíteni fog nekünk, ha tovább gondoljuk ezeket, és ezt az útvonalat fogjuk követni.
Sok keresztény meg fog botránkozni, de ez csak azt fogja jelenteni, hogy nem fogadják el az Úrnak a munkáját, ami elvégeztetett. Hozzá kell tenniük a saját cselekedeteiket, de nincs mit hozzátenni, mert tökéletes munka volt.
A legdicsőségesebb év előtt állunk, amit valaha éltünk, mert ha ezzel a gyökér gonddal elbánunk, a kárhoztatással, mint az életünk gyökerével, akkor felszabadulunk. A mentalitásunkban, a gondolkodásunkban kell megváltozni. Azért lesz ez jó, mert ezek néha el vannak rejtve, a mélységekben vannak, és ki kell ezeket onnan venni.
Mivel Isten az egészet elvégezte a Krisztusban, ezért ma megemlékezünk erről, Úrvacsorát veszünk. Nagyon erős a gyógyító kenet, ha az ember ebből a kárhoztatás felhőből ki tud jönni, akkor nagyon könnyű elfogadni azt, amiért jöttünk Isten elé. Ha le tudod győzni ezt a gondolkodást, hogy nem vagy elég jó ahhoz, hogy…! Senki nem elég jó hozzá. Mindenkire ez az igazság. Sorolhatnék neveket is, de nem teszem.
Folytatjuk a dicséretet, és az Úr asztalánál veszünk közösséget a kenyérrel és a borral, az Úr testével és vérével. Az Úrvacsora többet fog neked jelenteni, mint valaha, mert Ő valóban elvégezte a teljes megváltásunkat.
Az Úr az emlékezetembe hozta, hogy Kenneth Hagin mindig a térdén imádkozva mondta el az imáit, és épp megint a térdén volt, és valamivel kapcsolatban a megtérését imádkozta, az Úr azt mondta neki, hogy keljél már fel onnan, és ne viselkedjél így! Olvashatjátok ezt a könyvébe.
Mert ez nem az alázat, hanem az Úr Jézus vérének a megbecstelenítése, és a kereszt munkájának a nem elismerése! Nem kell így viselkednünk, fel kell hagyni ezzel, ez a kevélység lenne. Mert tudd meg, hogy Isten fia vagy, papok és királyok vagyunk Istennek. Szellemi házat épít Isten, és mi már most élő kövei vagyunk, és a mi lakcímünk a Sion hegye. 
Sion hegyéhez tartozunk, Isten Gyülekezetéhez, most. Sion hegye a Gyülekezet, már most Sion hegyéhez tartozunk. Nem majd, ha odaérünk, hanem most, itt a földön. Nem kell ostobán viselkednünk, hanem fel kell kelnünk.
Ez a szó, ami neked szól, mert Isten nem szereti, Isten fiakat akar magának. Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére eljutott fiakat akar magának. És az ördög pedig le van fegyverezve. Az ördög a törvényt szokta előhozni, hogy téged fejbe verjen, és neked a törvény a szívedre van írva. Isten a szíved belsejébe helyezte az Ő törvényeit. Nincs szükséged az ördögre, hogy ő felolvassa neked, hogy mi van megírva.
Álljunk fel, az Urat fogjuk most emlékezetünkbe idézni, mert amit most teszünk, ennek jelentősége van. A kenyér, amit magunkhoz veszünk, az, az Ő megtört teste, és a testben kellett, hogy megcselekedje. Nem jöhetett el szellemi Istenként, testben kellett eljönnie. Egy hústestet kellett, hogy magára öltsön, hogy a megváltásunkat elvégezhesse, és oda kellett adnia az Ő testét áldozatul a világ bűneiért. Ezt megértjük ma jobban, mint valaha.
Uram, erre emlékezünk és ezt a kenyeret most magunkhoz vesszük és emlékezünk, hogy ez el lett végezve. Áldunk téged Uram. Ámen!
Nekünk nem volt szövetségünk, mert mi pogányok voltunk, a zsidóknak volt szövetségük. De azon az estén azt mondta Jézus, hogy ezt igyátok az én emlékezetemre, mert ez az én vérem, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára. Az Úr Jézus Krisztusunk kiontott vérére emlékezünk most, amely értünk ontatott, mert mi Őbenne voltunk, vele meghaltunk, és vele feltámadtunk.
Mikor összegyülekezünk, Őreá emlékezünk. Ezt cselekedjük, meghagyta nekünk. Az Ő drága kiontott vére értünk ontatott, és minket helyettesített ebben a megváltásban. Ezért számunkra nincs már ítélet, néki adunk minden dicsőséget, az Ő kiontott véréért. Hálát adunk Istennek. Ámen!

Forrás: http://bekevar.fw.hu
Feljegyzés Jim Sanders tanításából.
Krisztus Szeretete Egyház vasárnapi tanítása ami 2012 Január 1-én zajlott le.


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése